2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnökét, Oszkó-Jakab Natáliát, a Művészetek Völgye vezetőjét beválasztották az Európai Fesztivál Szövetség igazgatótanácsának tagjai közé, a ravennai és edinburghi fesztiválok igazgatói mellett. Ezzel lehetővé válik nemcsak Magyarország, hanem a kelet-közép-európai régió érdekeinek megjelenítése az egyik legfontosabb szakmai szervezetben. A három éve alapított Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) azzal a céllal jött létre, hogy európai színvonalú ökoszisztémát teremtsen a magyar rendezvény szektorban, összefogva a különféle típusú – kulturális, sport, turisztikai, üzleti – rendezvények szervezőit és szolgáltatóit. A szervezet már nemzetközi szinten is képviseli hazánkat, ugyanis az Európai Fesztivál Szövetség EFFE Hub, valamint az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Culture & Creativity tagja is lett.

A Nem Adom Fel Alapítvány "Fussunk nőként együtt, a fogyatékkal élők integrációjáért" címmel jótékonysági futókampányt indít, mely az ALDI Női Futógálán debütálna 2024. június 1-jén a Népligetben megrendezett futóeseményen.

Az Európában  is egyedülálló technikai megoldásokat alkalmazó különleges épület és  a hozzá kapcsolódó 2 hektáros külső kifutórendszer Magyarországon  még nem látott  ritka sarki állatfajoknak ad teret.

Kifizetődő döntésnek bizonyult a Robotzsaru nevű robot szolgálatba állítása a Northampton-i Morrisons Daily áruházban, ugyanis ennek köszönhetően 90 százalékkal csökkent a bolti lopások száma.

Az Esprit szerdán jelentette be csődjét a düsseldorfi bíróságon, a döntés 1500 alkalmazottat érint. A vállalat közlése szerint a cél az Esprit európai üzletének átszervezése, amelyet jelenleg nagyrészt Németországból irányítanak - írja a Bild beszámolója alapján az Economx. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy már tárgyalnak egy lehetséges befektetővel a vállalat megmentésére.

Az ESG-szempontoknak való megfelelések a szabályozásokon, az új előíráokon keresztül a teljes ingatlanpiacot nyomás alá helyezik. A bankok, befektetők finanszírozási stratégiájától kezdve az irodaház tulajdonos-bérlő kapcsolaton át, egészen a kivitelezők megválasztásáig egy új dimenziót kell mérlegelni a döntések során. Az új magyarországi ESG-törvény minden évben egyre szélesedő vállalati kör számára írja elő a fenntarthatósági jelentéstételt, valamint az ESG-beszámoló meglétét, ami elsőként közvetetten, majd egyre több ingatlanpiaci kapcsolódású vállalatot közvetlenül is érinteni fog. Nézzünk ezeket a területeket.

Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023. évi teljesítménye alapján; a szállodák egész éves munkáját értékelő díjat 16. alkalommal adták át csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők.

Exkluzív megállapodás részeként kóstolhatók mostantól a Laurent-Perrier tételek a White Raven Skybar & Lounge-ban.A Várnegyed legmagasabb pontján, három évvel ezelőtt megnyílt White Raven Skybar & Lounge és a Laurent Perrier Champagne Ház különleges megállapodást kötött.

A SO/ Budapest az épület külső és belső felújítását követően 2026-ban nyitja meg kapuit az Ennismore életmód- és szabadidős vendéglátóipari vállalat első magyarországi szállodájaként. Az új márka a korábbi Sofitel Budapest Chain Bridge hotelt a lifestyle szegmensbe pozicionálja.

Tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője