2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Az elmúlt években kiemelt fejlesztési optimizmus jellemezte az ipari-logisztikai ingatlanok piacát, de mostanában mintha egyre több felhő gyülekezne az iparág felett. Bár az üresedési ráta 2024 második negyedévében Budapest esetében 8,5%-ra csökkent, ami 0,4 százalékpontos csökkenést jelent a megelőző negyedévhez képest, az utóbbbi idők 8-10 százalék körüli üresedése sokkal magasabb, mint a 2016 utáni éveket jellemző értékek. Hogy ez csak a ciklikusság része, vagy rendszerszintű a probléma, illetve, hogy folytatódhat-e a lendület, és ha igen, mi fűtheti a szektort, arról az ágazat szereplőit kérdeztük.

Az Év Irodája verseny többnapos fesztiválja, az Office Week, ami arról szól, hogyan érezzük jól magunkat az irodában és hogy milyen menő munkakörnyezetek vannak Magyarországon.

Női topmenedzserek kerültek idén mindkét kommunikációs toplista, a marketingvezetőket és a PR-vezetőket tartalmazó rangsorok élére is – derül ki a Marketing&Média kommunikációs szaklap összeállításából. A kilencedik alkalommal elkészített marketingvezetői lista szereplőinek negyede, a másodszorra összeállított PR-vezetői rangsor esetében pedig a résztvevők 20 százaléka cserélődött. A szakmai zsűri szavazatai alapján Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója lett a marketingvezetők közül az első, a PR-vezetők toplistájának élére pedig Beke Zsuzsát, a Richter Gedeon Nyrt. csoportszintű PR-, SCR- és kormányzati kapcsolatok vezetőjét választották.

Nem mindennapi beszámolót tett közzé a közösségi oldalán Magyarország egyik legismertebb biztonságpolitikai szakértője. Demko Attila osztotta meg a tapasztalatait annak kapcsán, hogy csütörtökön uniós tisztségviselők és szakemberek kaptak lehetőséget gyárbejárásra Várpalotán. Ezen ő maga is részt vett.

A penész télen a szobák sarkaiban, ablakai környékén jelenhet meg, nyáron pedig a klímaberendezést lephetik el a különféle gombák, amelyek az egészségre is veszélyesek. Kellemetlen szag jelzi a penészgombák elszaporodását, melyek rövid idő alatt meg tudnak telepedni a beltéri egységben.

Szeretnél többet tenni? Akkor várunk! A felelősen gondolkodó és cselekvő üzletemberek, a civil szektor, a kormány és a tudomány képviselőinek 15. találkozója a fenntarthatóságért! Konferencia és kiállítás a Sugár Mozi termeiben és a nagycsarnokában. A keynote speakerekre nagyon figyelj!

A WomanUP konferencia 2024-ben is izgalmas és aktuális témákkal vár Téged. Az idei eseményen különös figyelemmel járjuk körbe a nők helyzetét a munkaerőpiacon és a munka világában. Célunk, hogy inspirációt és támogatást nyújtsunk, valamint felkészítsünk a munkahelyi sikerek és a személyes kiteljesedés elérésére.

Az elmúlt napokban a rövidtávú lakáskiadásról szóló, és az alig 35.000 kerületi lakost számláló VI. kerületben lezajlott szavazásnak álcázott közvéleménykutatás hirtelen országos érdeklődést váltott ki. Nem véletlenül, hiszen sok szakértő jelezte, ami a kerületben történik, az rossz irány a valós problémák megoldására. Végül mindössze 447 szavazat döntött, és okozott valóságos gátszakadást. A kormány már az Airbnb minden eddiginél szigorúbb szabályozására készül. A nemzetgazdasági miniszter álláspontja szerint a rövid távú lakáskiadás pedig nem turisztikai, hanem lakhatási kérdéskör. A Magyar Apartman Kiadók Egyesülete (MAKE) és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége (FSZKSZ) is nyilvánosságra hozta legfrissebb elemzését és javaslatait a magán- és egyéb szálláshelyek tervezett újraszabályozása kapcsán. Nézzük, hol ütköznek az álláspontok, és milyen javaslatai vannak az érdekvédő szervezeteknek!

Tapasztalt vezetővel bővült a Futureal-csoport menedzsmentje. Gárdai János a Futureal Development és Shared Services Partnership vezérigazgatójaként, valamint Group Asset Management Igazgatóként támogatja a cégcsoport további növekedését. 

Feldarabolják a magyar Vodafone-t, 2025-től külön vállalatokban működnek tovább a kereskedelmi, valamint az infrastruktúra-divíziók. A kereskedelmi társaság januártól ONE néven folytatja tovább a munkáját, az infrastruktúra-társaság pedig V-Hálózat Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság névvel jelenik meg a piacon.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője