2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Az idei év jó hírrel indult a lakáshitelek piacán: január elsejével pozitívan változtak az állami kamattámogatott hitelek feltételei, az év elején látott új lakáshitel kihelyezési volumen megduplázódott az év harmadik negyedévére, illetve az év végén a csökkenő alapkamat miatt a lakáshitelek kamatai is egyre mélyebbre süllyedtek.

A közelmúltban átadott Szent István tér (Főtér) díszvilágításának felkapcsolása nem csak a karácsonyi vásárra, hanem a város főterének két éve zajló rekonstrukciójára is feltette a koronát Békéscsabán. Vantara Gyula polgármester az adventi vásár és a tér ünnepélyes átadása kapcsán emlékeztetett rá, hogy a közel kétmilliárd forintos projekt megvalósításával a tér végre olyan lett, mint a száz évvel ezelőtti képeslapokon.

Lakatos Zsófiát, a Hill+Knowlton Strategies ügyvezetőjét választotta elnökéül a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) közgyűlése. A tízfős elnökség tagjai közül mindössze négyen töltöttek be funkciót a korábbi ciklusban is, hatan pedig teljesen újak - értesült az OGH Hírügynökség.

Az ezredforduló évéig zuhant vissza az ingatlanfejlesztési piac 2013-as volumene. Kínálati a piac és sok bedőlt projekt is gazdára vár – így jellemzi az évet az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). A beinduló gazdasági növekedés azonban változást hozhat, még ha nem is 2014-ben, hanem hosszabb távon.

Sofitel Budapest Chain Bridge - Budapest, Hungary

"A Duna-parti elegáns Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel fontos célja volt, hogy nemcsak energiaköltségét kívánta csökkenteni, hanem az Accor szállodalánc filozófiájának megfelelően a korszerűsítés után az energiafogyasztással összefüggésben okozott környezeti terhelést is. A projekt előzményeképpen néhány kisebb világításcserét hajtottunk végre, melyeknek elsősorban dekorációs és látványszerepe volt" - idézte fel Nagy Zsolt, a Hungaro Lux Light Kft. ügyvezető igazgatója a projekt részleteit az OGH Hírügynökség kérdésére.

A lakáspiaci árak 20 százalékkal csökkentek 2008 óta;ez komoly veszteség, főleg ha ezt a saját, valószínűleg legnagyobb vagyontárgyát jelentő  ingatlanra kell realizálni. Nem meglepő, hogy a lehető legmagasabb, de még piacképes ár megtalálása az egyik legnehezebb része az ingatlan értékesítésnek, amit a magánszemélyek nagyon gyakran el is vétenek - hívja fel a figyelmet az Otthon Centrum abban az összeállításban, amelyet az OGH Hírügynökséghez eljuttatott.

Egyre több magyar vállalkozás, termék méreti meg magát sikeresen nemzetközi közbeszerzéseken. Legutóbb Németországban lett befutó világítástechnikai korszerűsítés kapcsán egy tisztán magyar fejlesztésű LED-es ipari és közvilágítási rendszer. Hogyan zajlanak a tenderek Magyarország legjelentősebb kereskedelmi partnerénél, milyen szempontokat vesznek figyelembe a kiírásoknál?

A Renault sikeresen értékesítette a már évek óta kihasználatlanul üzemelő Róbert Károly körúti irodaházát. „Az Aranypart Ingatlanbefektetési Alap, mint új tulajdonos már megkezdte az épület egyedi külső és belső átalakításának engedélyeztetését. A cég befektetői hátterét egy svájci-magyar tulajdonosi kör alkotja” – tudta meg az OGH Hírügynökség Bogár Rolandtól, a tranzakció során az eladót képviselő Colliers International budapesti irodájának befektetési tanácsadójától.

Ki gondolta volna, hogy mindössze pár év telik el, és a legendás, de mára elátkozottá vált svájci frank alapú hiteleknél is olcsóbban fogunk pénzhez jutni a bankoktól. Jobb feltételekkel, mint valamikor a hitelezés aranykorában, 2006 környékén, amikor boldog-boldogtalan devizahitelből vásárolt autót, ingatlant, tévét. A nagy lendület még nem tért vissza - feltehetően nem is fog -, de aki lakást akar venni, annak most megéri kölcsönt felvennie.

A széles boltválaszték és a nagynevű márkák, mint a Primark, Apple, Zara, illetve Magyarországon többek között például a SPAR és a New Yorker jelenléte alapvető ahhoz, hogy a prémium mellett a második vonalbeli plázák sikeresek legyenek – tudta meg az OGH Hírügynökség a CBRE legfrissebb kutatásából.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője