2026. június 14., vasárnap - Vazul

Minek a saját lakás, a saját autó, a nyaraló vagy a mosógép? Lehet lakni, vezetni, nyaralni és mosni közösségi alapon is, ráadásul így sokkal szórakoztatóbb. A nyugati fiatalok csak hozzáférést akarnak, nem tulajdont, és nem a munka, hanem a szórakozás köré szervezik az életüket. Kezdjen ismerkedni az új életstílussal, ha a gyerekeit meg akarja érteni. Ők nem akkor fogják magabiztosnak érezni magukat, ha birtokolják a vagyont, hanem akkor, ha nem kell törődniük vele.

700 fiatal magyar fiatal diplomást, főleg mérnököket akar leigazolni a Bosch magyarországi leánycége. Főként Miskolcon és Hatvanban kéne dolgozniuk, de 100 mérnököt Budapestre is felvennének, írja Világgazdaság.

2015. május 31-ig kellett leadniuk a cégeknek az éves beszámolóikat, így már elvileg a legkisebb kft.-től a legnagyobb nyrt.-ig meg kellene tudnunk nézni, hogy melyik vállalkozás hogyan teljesített. A cégeknek azért jó, ha ezt leadják, mert ha nem teszik, az állam felfüggeszti az adószámukat. Nekünk pedig azért jó, mert meg tudjuk nézni, hogy melyik vállalatnak milyen volt a tavalyi éve, ki hogy nőtt vagy csökkent, kevesebb vagy több pénzt zsebelt be.

Ha bármely ügyvéd úgy érzi, titkos állami lehallgatás célpontja, jelentkezzen a Kamaránál. A kimért hírleveleiről ismert Budapesti Ügyvédi Kamara 2015. június 3-án a fenti, nyugtalanító kéréssel fordult tagjaihoz. A szervezet a következőkkel indokolta felhívását... "A Kamara értesülése szerint egyes ügyvédi irodák egészét titkos információ szerzés céljából megfigyelés alá vonták.

A válság idején a tervezés és optimalizálás kérdése nagyon felértékelődött, de a jó időszakokra is ugyanúgy érdemes  előre tervezni:  ha egy bérlő  az adott irodaházban nem készül fel arra, hogyan tud majd bővülni, akkor lehet, hogy egy másik épületben tud csak új irodát nyitni. Ez pedig elaprózódáshoz, szervezeti és működési problémákhoz is vezethet.

Minden település egyik legfontosabb értéke a biztonság, fizikai és anyagi szempontból egyaránt. Ezt hivatott még tovább erősíteni a május végén lezáruló projekt, amely során megvalósult Telki község közvilágításának megújítása.

Az új piacra belépő nemzetközi cégek számára a japán főváros a legvonzóbb piac, ahova 63 új márka érkezett 2014-ben, derül ki a CBRE „Mennyire globális a kiskereskedelem?” című kutatásából. Tokiót Szingapúr követi 58 új márkával, míg a dobogó harmadik helyén Abu-Dzabi áll 55 új kiskereskedővel. Budapestre hét új márka érkezett tavaly.

Az Eston International közreműködésével helyezte át székhelyét a Magyar Röplabda Szövetség, az aláírt irodabérleti megállapodás szerint az új bérlő április végén költözött be a Váci úti irodafolyosón található Panoráma Házba.

Az elmúlt évben beinduló ingatlanpiaci fellendülés az idei évben sem torpant meg a XIX. és XX. kerületekben. Jelenleg ebben a két dél-pesti kerültben erősen keresleti piacról beszélnek az ingatlanközvetítők, ahol a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az eladók érezhetően visszatartják lakásaikat. Így nagyon kevés az eladó ingatlan, az árak pedig néha indokolatlanul magasra szöktek.

Increasing investment activity coupled with easing pressure on rents and a sharp drop in vacancy rates in the Budapest industrial, logistics market - these are the main observations of experts, lately. The long awaited recovery is finally visible building momentum on the back of strong leasing activity pushing vacancy rates to record low level since 2008.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője