2026. június 14., vasárnap - Vazul
Miután Donald Trumpot az amerikaiak elnökké választották, nem kellett sok idő, és a kezdeti pánikot felváltotta a találgatás, mely szektorok részvényei járhatnak igazán jól az új elnökkel. Egyes területek ugyanis jelentősen profitálhatnak Trump sikeréből. Az investor.hu készített eről egy friss összeállítást.
Svédországban annyira bejött az első alkalmazott nélküli bolt, hogy a tulajdonos azt mondja, elterjesztené az egész országban. Eközben Magyarországon a kiskereskedelem azzal a problémával küzd, hogy kényszerbéremeléssel sem talál elég alkalmazottat, a dolgozók pedig az alacsony bérek miatt Nyugatra vándorolnak.
Az E.ON Hungária Zrt. közel 600 munkatársa 2016 szeptemberében sikeresen beköltözött új cégközpontjába, a Váci úti V17 irodaházba ‒ ez a legjelentősebb bérlői mozgás az idei évben a budapesti irodapiacon. A költözés augusztus végén kezdődött meg, és a CBRE projektmenedzsment csapatának támogatásával 3 hétvége alatt, zökkenőmentesen foglalták el az új helyet.
A Blachere Illuminaton legújabb fejlesztése a SiLC® rendszer (Smart Illumination Control), amely egyszerre ad választ az energiatakarékosságra és az egyedi, testreszabott, animált fénydekoráció létrehozása kapcsán felmerülő igényekre. Az új rendszernek köszönhetően mostantól egy okostelefon-alkalmazás segítségével kezelhető a díszvilágítás le- és felkapcsolása.
Az animált, háromdimenziós fénydekorációs elemek nagyszerű “közönségmágnesek” tudnak lenni közterületeken, bevásárlóközpontok előtt, fesztiválokon, rendezvényeken, karácsonyi vásárokon, de még akár privát rendezvényeken is. Egy monumentális méretű , világító motívum felállítása hihetetlen meglepetést és élénk érdeklődést kelt, elkápráztat kicsiket és nagyokat egyaránt.
Átadták a svájci Swiss Krono Group mintegy 30 milliárd forintos beruházással felépített, OSB-lapokat gyártó új faipari üzemét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban szerdán. Az egykori faforgácslapgyár területén megvalósított fejlesztéshez több milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a társaság magyarországi vállalata.
A meghatározó hazai bérbeadó ügynökségek részére szervezett projektindító rendezvényen került bejelentésre, hogy a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlantanácsadó és az Eston International irodabérbeadási csapatai kapták meg Budapest legújabb és legnagyobb vegyes felhasználású fejlesztésének bérbeadását, mely Budapest XI., dél-budai kerületében található.
A Blachere a 2016-os év ünnepi időszakára nem csak a megszokott ünnepi fénydekorációt kínálja, hanem nagyszerű fényjátékokat: interaktív fényeket fiataloknak és idősebbeknek a városokban és kisebb településeken. Az alapelv egyszerű, egy játékkonzol közbeiktatásával a megvilágított helyszíneken szórakoztató fény- és hangjátékkal lehet kedveskedni a közönségnek.
Kíváncsi vásárlók sokasága keresi fel egy sanghaji pláza új szenzációját, a férjmegőrzőt, ahol ott lehet hagyni a shoppingolást nehezen tűrő férfiakat – írja a hvg.hu. A husband nursery kényelmes székekkel, hűtött italokkal várja a vásárlásba belefáradt férjeket, akik magazinokat lapozgathatnak vagy a chinanews.com-on megjelent képek szerint egyéb kényelmi szolgáltatást vehetnek igénybe.
Aláírták a nyolc országon áthaladó Via Carpatia közlekedési folyosó megépítését célzó együttműködési megállapodást hétfőn a délkelet-lengyelországi Lancutban az érintett lengyel, szlovák és magyar megyék képviselői. A lengyel kormányfő a kelet-közép-európai térség szempontjából stratégiai jelentőségűnek minősítette a Via Carpatia projektjét.
Már felállították a karácsonyfát a bécsi Városháza (Rathaus) előtt, ahol a karácsonyi vásár jövő héten pénteken nyílik meg. A 130 éves, 27 méter magas és több mint hét tonna súlyú fenyőfa Bécs tartomány által fenntartott erdőből származik, amely az Alsó-Ausztria és Stájerország tartomány területén húzódó Rax-Schneeberg hegységben található.
A Hunguest Hotels Zrt. ötéves megállapodást kötött a Balatonalmádi központjában fekvő, négycsillagos wellness szálloda üzemeltetésére novembertől – közölte a Hunguest Hotels az MTI-vel. A saját stranddal, 193 szállodai szobával és 15 lakosztállyal rendelkező, korábban Hotel Auróraként működő szálloda megszerzése fontos lépés a lánc térségi szálláskínálatának erősítésében.
Automatizálással Magyarországon a munkahelyek 12 százaléka, azaz kicsivel több mint félmillió 513 állás lenne kiváltható. Különösen az észak-magyarországiak, illetve az iparban és irodákban dolgozók vannak veszélyben – derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének napokban megjelent tanulmányából, amit a portfolio.hu szemlézett.
A CBRE folytatta dinamikus bővülését 2016-ban is, a jelentős mértékű ügyletekhez egyre több szakértőre van szüksége a világ legnagyobb ingatlan-tanácsadója budapesti irodájának. A projektmenedzsment csapat 5 főre bővült, a kiskereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó egység munkáját új vezető szakértő támogatja.
2026. június 12-14. között tizedik alkalommal rendezik…
A COVID, a chiphiány és a geopolitikai…
A magyarországi raktározási és gyártási szektor egyik…








