2026. június 14., vasárnap - Vazul

Lukács József elnök, Várva Várt AlapítványA Magzatgyermekek Világnapját, azaz 2018. március 25-ét választotta ki a Várva Várt Alapítvány, hogy elindítsa a Virtuális Inkubátor Programot (VIP), amelynek célja, hogy segítséget nyújtsanak a szülés előtt álló, válsághelyzetben levő édesanyáknak, és a megszületés előtt álló magzatoknak. Meggyőződésük szerint ők Nagyon Fontos Személyek, akik kiemelt figyelmet érdemelnek a társadalom részéről. Lukács Józseffel, a VIP programot elindító Várva Várt Alapítvány vezetőjével beszélgettünk.

promees logo2018 április 19-től 22-ig kerül megrendezésre a Védőháló 2018 szakkiállítás, amely új megközelítéssel gyűjti össze egy időben és helyen a vállalkozások és a nagyközönség számára a munkahelyi és otthoni biztonságunk, egészségünk megóvásának témáit, eszközeit, módszereit és szolgáltatásait. A szakmai programba illeszkedik a Pro-MEES Kft. által szervezett konferencia.

vedohalo nagykozonsegA Védőháló 2018 azon szakemberek és magányszemélyek számára hasznos kiállítás, akiknek fontos a mindennapjainkban és a munkavégzés során a biztonság és az egészségmegőrzés. Mindezt szakmai- és szórakoztató programokon illetve a legnívósabb kiállítókon keresztül ismerhetik meg.

zuckerberg2A Facebook vezére szerda este először kommentálta a Cambridge Analytica-botrányt annak hétvégi kirobbanása óta. A bocsánatkérés mellett szigorító csomagot jelentett be, hogy megelőzzék az adatokkal való további visszaélést. Szerda este hosszú napok hallgatása után végre megszólalt Mark Zuckerberg, és a közösségi oldalon megjelentetett közleményében kommentálta...

eiffelterExcellent, vagyis kitűnő minősítést kapott az Eiffel Tér Irodaház a BREEAM épületminősítő rendszer In-Use Asset kategóriájában, amely a meglevő épületek teljesítményét értékeli. A világ vezető fenntarthatóság-vizsgálati módszere alapján végzett felmérés során független szakértők állapították meg, hogy az A+ kategóriás Eiffel Tér Irodaház kiemelkedően környezettudatosan működik.

konyvek1Az immáron 25. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.

reneoAz egyetlen hazai, kifejezetten zöldenergia témával foglalkozó szakkiállítás. A megújuló energia mellett az épületgépészeti megoldások és termékek bemutatására is lehetőséget biztosít. A kiállításon egyre nagyobb teret kapnak a költségoptimalizálást segítő, legmodernebb épületautomatizálási rendszerek.

otthondesignAz OTTHONDesign kiállítás első megrendezése óta a hazai legnagyobb design és lakberendezési kiállítássá nőtte ki magát. Stabil része a CONSTRUMA kiállítási csokornak, évről évre egyre több vezető márka csatlakozik a kiállítói körhöz. A kiállítás a kezdetektől törekszik a legújabb hazai design trendek bemutatására, színvonalas termékkörök megjelenítésére.

construmA CONSTRUMA napjainkra olyan komplex kiállítási csokorrá vált, mely lefedi az otthonteremtés teljes spektrumát a lakásvásárlástól az építkezésen át a lakberendezésig, kerttervezésig. A CONSTRUMA csokor kihagyhatatlan fórum, ha a legszélesebb szakmai és végfelhasználói kör előtt szeretnék felvonultatni a legújabb trendeket, termékeket, szolgáltatásokat.

automodellborzeAz idejárókat egy közös szenvedély köti össze, mégpedig az autók, az autómodellek szeretete. Megtalálható egy ilyen börzén mindenféle modell, az 1:87-es méretaránytól az 1:12-ig, a Matchbox-tól az igényesebb AutoArt márkáig, a gyerekektől az idős gyűjtőkig mindannyian szenvedélyesen beszélgetnek, eszmét, gyűjteményt cserélnek, vagy csak nézelődnek.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője