2025. június 18., szerda - Levente
A szaúd-arábiai megaprojekt, a Neom inkább üdülőhelynek tűnik, mint okos városnak. Ami azért is csalódás, hiszen a 21. század egyik mintaprojektjének kellene lennie, amely irányt mutathat az emberi civilizációnak, különösen ott, ahol a természeti kihívások és általában a globális felmelegedés megkezdte áldatlan tevékenységét.
Megjelent az MNB legfrissebb, 2024 első negyedévére vonatkozó lakásárindexe, ami szerint egy év alatt 7,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak Magyarországon. Ez nagyon hasonló a KSH által előzetesen mért 7,1 százalékos szinthez. A településtípusok közül ezúttal a községek teljesítettek jobban, ahol a budapestinél és a vidéki városokban mértnél is intenzívebb volt a drágulás. A területi különbségeket figyelve pedig egy régiónk volt, amelynek városaiban továbbra is kétszámjegyű, azaz 10 százalék feletti az éves drágulás mértéke.
A Siklósi Várfesztivál a Siklósi vár legkiemelkedőbb rendezvénye. Ilyenkor a vár falai között életre kel a középkor, lovagi tornák, látványos felvonulás, párviadalok, trubadúrok és csatajelenetek szórakoztatják a vendégeket. Mindemellett természetesen a vásári forgatag és a folyamatos produkciók a színpadon is hozzájárulnak ahhoz, hogy egy felejthetetlen élményben legyen részünk! Idén augusztus 9-11. között kerül megrendezésre.
Ismét megrendezésre kerül a Síkvölgyi Lovasnapok. Az érdeklődőket 2024. augusztus 10-én és 11-én várják a Síkvölgyi Lovardában Tatabányán.
A 2024. évi fesztivál célja is az, hogy Tata csodálatos természeti adottságait, barokk építészeti, művészeti emlékeit bemutatva, az Esterházy család szellemiségének hátterével komplex művészeti programmal gazdagítsa városunk kulturális életét. A helyi művészeti együttesek, intézmények mellett nemzetközi hírű alkotó és előadóművészek is szerepet kapnak a rendezvényeken.
Idén novemberben először várjuk az Ingatlan 2024 című konferenciára és EXPO-ra, ahol az ingatlanszakma képviselői és ügyfelei találkozhatnak egymással. Ott lesznek az ingatlankezelők, a beruházók, az ingatlanközvetítők, az ingatlanfelújítók, a befektetők és az ingatlant finanszírozók is. Ügyfeleik is ott lesznek: magánszemélyek és cégek tulajdonosai, döntéshozói. Azok, akik ingatlanvagyonnal rendelkeznek, és terveik vannak a hasznosítására, eladására, vételére.
Eddig azért izgultak a felsőoktatásba jelentkezők, hogy elegendő-e lesz a pontszámuk a választott szakra, intézménybe. Azok, akik felvételt nyertek mától azon izgulhatnak, hol fognak lakni felsőfokú tanulmányaik idején. Ha nincs kollégiumi férőhely, akkor hat hét alatt kell megoldani a lakhatást. A GDN Ingatlanhálózat országos lefedettségű, hazánk egyetemvárosaiban dolgozó szakértőink osztották meg tapasztalataikat.
Ma nyitja kapuit Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseménye a Campus Fesztivál. Debrecenben négy nap alatt 295 zenei előadó várja a látogatókat 21 programhelyszínen, a nyitónapon többek között a Follow The Flow, a sokmilliós hallgatottsággal és nagy rajongótáborral rendelkező amerikai Gayle, Beton.Hofi az Európa Kiadó, és a BSW ad koncertet.
Eddig azért izgultak a felsőoktatásba jelentkezők, hogy elegendő-e lesz a pontszámuk a választott szakra, intézménybe. Azok, akik felvételt nyertek mától azon izgulhatnak, hol fognak lakni felsőfokú tanulmányaik idején. Ha nincs kollégiumi férőhely, akkor hat hét alatt kell megoldani a lakhatást. A GDN Ingatlanhálózat országos lefedettségű, hazánk egyetemvárosaiban dolgozó szakértőink osztották meg tapasztalataikat.
A kormány már döntött, a vállalatoknak alkalmazkodnia kell a fenttarthatósági követelményekhez. A kérdés csak az, hogy hogyan? Erről beszélgetünk az Economx új videós podcastjában. Schubauer Krisztina vállalati kultúrafejlesztő szerint a kis- és középvállalkozásokathatalmas kihívás elé állítja az ESG törvény.
Teljes kapacitással halad a látványvilágában a hullámzás ritmusát idéző Duna Terasz Vista lakópark kivitelezése a XIII. kerületi Foka-öbölnél. A híddal összekötött épületegyüttest speciálisan úgy tervezték, hogy az otthonok többségéből közvetlen rálátás nyíljon a Dunára. A Duna Terasz Lakónegyed legújabb, 632 lakásos fejlesztésénél már a harmadik szint felhúzása folyik és láthatóvá váltak az öbölparti kaput formázó híd pillérei is. A komplex beruházást, amelynek keretében a Foka-öböl érintett szakasza zöld, a köz számára is nyitott parti sétánnyá válik, várhatóan 2026 végén adják át.
Jön a Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban is…
Menet közben megváltozott a koncepció, fecskeház és…
2025 legnagyobb dobása a Judo világbajnokság 2025…