2026. június 30., kedd - Pál

Hírek

Ez már tényleg sci-fi: távolságtartó kamerákat helyez ki telephelyein az Amazon

2020-06-17 2156

Sokan bírálják az Amazont, amiért a cég szerintük minimális módon védi dolgozóit a koronavírus ellen. A vállalat most olyat tett, amitől talán megváltozik a kritikusok véleménye. A koronavírus elleni védekezés egyik fontos, mindenki által követendő szabálya a távolságtartás. Ezt sokszor hallhattuk az elmúlt hónapokban, és valószínűleg a jövőben is fogjuk. A cégek mindeközben különféle óvintézkedéseket hoztak, hogy minimalizálják a dolgozók egymással való érintkezését. 

 A Jeff Bezos-féle Amazonnál is életbe léptettek ilyet, de ott más módon is segítik a távolságtartást: intelligens kamerák pásztázzák a fel-alá járkáló dolgozókat,

és jeleznek is, ha a munkások túl közel kerültek a másikhoz.

Mint a The Verge is bemutatta, a kamerák a mesterséges intelligenciával együtt működnek. A fejlesztés előbb ellenőrzi, hogy a két dolgozó közti távolság megfelelő-e, majd az eredményt a folyosókon lévő monitorokra küldi. Az érkező/távozó beosztottak pedig ezeken követhetik, elég messze vannak-e a többiektől. Ha minden szabály szerint zajlik, a dolgozók lába alatt egy zöld kör lesz látható, ha viszont csökken a távolság, a jelzés pirossá válik.

Az Amazon szerint a kamerák csak a távolság betartásában segítenek, a megfigyelt személyekről semmilyen adatot nem tárolnak. Ugyanakkor a kritikusok biztosan nem örülnek majd a fejlesztésnek, az Amazont ugyanis sokszor vádolták azzal, hogy új és izgalmas technológiákra fogva szeretne meggyőződni arról, hogy

munkásai valóban annyit és úgy dolgoznak, ahogy az elvárt a cégnél.

A vállalatot amiatt is sok kritika érte, hogy a cég lényegében semmilyen védelmet nem ad a dolgozóknak. Pedig az ilyesmi egy világjárvány elvonultával is fontos lenne.

(Forrás: www.hvg.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője