2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

Ultrahangokkal törtek fel androidos és iOS-es készülékeket

2020-03-02 2071

Bár az ultrahangot az emberek nem hallják, a telefonok irányíthatók vele: fel lehet vele oldani a lezárt készülékeket, és különböző hangutasításokat adni nekik – legalábbis ezt állítják a St. Louis-i Washington Egyetem kutatói.

A kutatók egy olcsón elkészíthető hardver segítségével szilárd felületen, például asztalon tudtak úgy továbbítani a 20 kHz-nél nagyobb frekvenciájú hanghullámot, hogy az aktiválja a telefon hangvezérlését, sőt arra is képes legyen, hogy a telefon által adott választ visszafelé is közvetítse a támadónak.  

Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét erre a komoly veszélyre. Szeretnénk, ha mindenki tudna róla

– mondta Ning Zhang mérnökinformatikus. 

Zhang és társai úgy voltak képesek feltűnésmentesen hangutasításokat küldeni a mellettük ülő ember telefonjára, hogy a szobában közben néma csend volt. Legalábbis az emberi fülnek, egy denevér már lehet, hogy felkapta volna a fejét, ugyanis a parancsot ultrahang formájában adták tovább a készüléknek. Egy titokban elhelyezett mikrofon segítségével pedig a kutatók képesek voltak oda-vissza is kommunikálni a telefonnal, vagyis távolról és észrevétlenül irányítani. 

A kísérletekhez felállítottak egy tesztkörnyezetet, amelynél az asztal aljához egy mikrofont és egy piezoelektromos átalakítót rögzítettek,  arra az oldalára pedig, ahol a telefon is volt, egy hullámgenerátort, ami a megfelelő jeleket hozta létre.  

A csapat két kísérletet végzett el, az egyikben szerették volna sms-ben megkapni a két tényezős hitelesítéshez szükséges kódot azzal a módszerrel, hogy felolvastatják az üzenetben kapott kódot a telefon asszisztensével. Ilyet nagyon sok szolgáltató vagy applikáció szokott küldeni, például bankok is, hogy egyszeri belépési azonosítót adjanak a felhasználóiknak, extra védelemként az állandó jelszó mellé. A másik kísérletben pedig hívást akartak kezdeményezni a feltört telefonnal.

 

Az első lépés az volt, hogy hangvezérléssel lehalkították, hogy az asszisztens hangját ne hallja a tulajdonosa. Aztán szimulálták, hogy a bank küld egy sms-t a felhasználónak az azonosító kódjával, amit ők a hangutasítással felolvastattak, a mikrofon rögzítette, miközben a telefon tulajdonosa meg sem hallotta. A második tesztben pedig  a virtuális asszisztensnek azt az utasítást adták, hogy hívjon fel valakit. 

A teljes cikk: Ultrahangokkal törtek fel androidos és iOS-es készülékeket

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője