2026. június 12., péntek - Villő

Versenypiaci hírek

A világ első MI vezérigazgatója már munkába állt

2023-11-29 917

Ahogy a technológia folyamatosan fejlődik, a világ is megváltozik körülöttünk, és a legalapvetőbb definícióink is megdöbbentő változáson mehetnek át. A lengyel Dictador nevű rumgyártó cég például meglátta a soha vissza nem térő marketinglehetőséget a mesterségesintelligencia-hullámban, és egy merész húzással kinevezett egy „Mika” névre hallgató, emberhez hasonló robotot a gyár új vezérigazgatójának.

Történelmi pillanatnak is nevezhetnénk, hiszen ez az első alkalom, hogy mesterséges intelligencia vezérelte robotot neveztek ki ilyen vezető pozícióba egy vállalatnál, bár nem tisztázott, hogy Mikát kik és miképp irányítják a háttérből (konteo alert!). Mika MI CEO kinevezése mindenesetre akarva-akaratlan számos kérdést vetett fel a munka jövőjével és az MI a társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban. Néhányan például aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a mesterséges intelligencia túlságosan nagy hatalmat kap, és végül teljesen felváltja majd az emberi munkaerőt. Az ellenérvek szerint ugyanakkor a mesterséges intelligencia hatékony eszköz lehet a jó ügyek érdekében, és segíthet megoldani a világ legsürgetőbb problémáit is.

A teljes cikk: A világ első MI vezérigazgatója már munkába állt

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője