2025. július 28., hétfő - Szabolcs

Versenypiaci hírek

Elindult élesben a mesterséges intelligencia alapú bőrgyógyászat Magyarországon

2023-03-03 549

Átfogó tesztidőszak után élesben is elindult a bőrgyógyászat Shazamjaként is emlegetett mesterséges intelligencia alapú technológia, amellyel a saját otthonunkból diagnosztizálhatóvá válnak a bőrbetegségek. Az AIP Derm világújdonságnak számít, és digitális forradalmat indíthat el a hazai egészségügyben. A fejlesztés látványosan emeli a szolgáltatás színvonalát és egyszerűsíti a páciensek életét, egy orvos pedig akár 40 esetet is el tud látni egy óra alatt, ezzel nagyságrendeket emelve a hatékonyságon.

Az Európai Unió első nyilvános digitális kórházaként aposztrofált technológia előnyeiből a magyarok profitálhatnak először, de még idén nemzetközileg is elérhetővé válik.Közel 700 bőrbetegséget, vagyis az ismert bőrgyógyászati problémák körülbelül 95 százalékát képes azonosítani egy magyar csapat által kifejlesztett mesterséges intelligencia alapú szoftver.

A betegek gyógyulási esélyeit becslések szerint akár 30-40 százalékkal növelő AIP Derm segítségével több, mint 18 ezer pácienst vizsgáltak meg Magyarországon a tesztidőszakban, és több mint 900 rákbetegséget diagnosztizáltak így. Kovács Máté, az AIPDerm.hu vezérigazgatója közölte, február 8-án élesben is elindult a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikája által is jóváhagyott mesterséges intelligencia alapú bőrgyógyászat.

Mint mondta, a világon egyedülálló rendszer teljesen új ügyfélélményt nyújt a betegeknek, megváltoztatja a páciensek áramlását, az orvosok napi feladatait, mindeközben komolyan megnöveli a gyógyítás hatékonyságát.

„A páciensek a hét minden napján, a nap 24 órájában orvoshoz fordulhatnak a bőrproblémájukkal akár a saját kanapéjukról is. Ehhez csupán egy fotót kell készíteni az érintett bőrfelületről, majd a felvételt feltölteni pár alapadat és a TAJ szám megadását követően a rendszerbe. Innentől számítva maximum három napon, de akár két órán belül is visszajelzést kaphatunk arra vonatkozóan, hogy milyen bőrbetegségben szenvedünk, mi a teendő vele” – mutatott rá.

A szoftverbe beépített mesterséges intelligencia nagyon nagy valószínűséggel meg tudja állapítani az adott bőrbetegséget, majd az erre kijelölt szakorvos állítja fel a végső diagnózist, aki ezután receptet írhat fel, vagy ha ez alapján úgy ítéli, szükséges, személyes kezelést javasolhat.

Minden beteg egyenlő

Dr. Kirschner András, a Swiss Medical orvosigazgatója, az AIPDerm.hu stratégiai partnere elmondta, az applikáció csökkenti az orvos beteg közötti információs aszimmetriát. Mint fogalmazott, az alkalmazás a beteget részletesen tájékoztatja a betegség jellemzőiről, mint egy Wikipedia oldal, ezzel nincs az orvos jóindulatának kitéve, aki lehet, hogy leterheltsége miatt épp nem tudja tájékoztatni a beteget.

A fejlesztes látványosan megkönnyíti az ellátáshoz történő hozzáférést (nincs sorban állás es nem kell utazni), olcsobbá teszi a bőrgyógyászati vizsgálatot, es teljes értékű távleletet ad.

„A szolgáltatás az orvosoknak is nagyban lecsökkenti az adminisztrációs terheit, 9-15 perc helyett 1-2 perc alatt diagnózist és kezelést tud előírni egy páciensnek. Ez megfordítva azt is jelenti, hogy egy óra alatt átlagosan 40 esetet képesek ellátni, ami a rendelőben jóindulattal sincs több négynél. A szoftver kiküszöböli továbbá az egészségügy területi elosztásából fakadó igazságtalanságokat, hiszen mindenki a legmagasabb színvonalú szolgáltatáshoz juthat és a legjobb orvosok keze alá kerülhet függetlenül attól, hogy az ország mely pontján él” – mutatott rá.

A technológia azért is példátlan, mert korábban sehol nem fordult elő a világon, hogy egy technológiai cég egy egészségügyi szolgáltatóval állt volna össze. Az AIPDerm mögött álló kanadai-magyar együttműködés viszont pont ilyen.

Az átfogó digitális klinikai rendszer Magyarországon érhető el elsőként az Európai Unióban, mindössze 10 ezer forintért, ami a statisztikák szerint nagyjából a fele annak, amit a páciensek Európában bőrgyógyászatra költenek, ha személyesen keresnének fel magánban praktizáló szakorvost. Az AIPDerm után már most nagyon komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozik, és várhatóan a szoftver még idén elérhetővé válik a külföldi piacokon is.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

info@ogh.hu

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője