2026. július 1., szerda - Annamária

Versenypiaci hírek

Végre lesz építésügyi minisztérium

2022-05-18 864

Hosszú idő után építési tárca is lesz az új kormányban Lázár János vezetésével. A lakáspolitika a Technológiai és Ipari Minisztériumba kerülhet. Orbán Viktor miniszterelnök kihirdette az új kabinet névsorát, amelyben több új minisztérium között helyet kapott az Építési és Beruházási Minisztérium is. Több piaci szereplő már a múlt héten megjelent hírek nyomán üdvözölte, hogy az ágazat – nemzetgazdasági súlyának megfelelően – önálló felügyeletet kap.

Sajtóértesülések szerint várhatóan az építőanyagipar, az építésügyi szabályozás, a rozsdaövezeti ügyek, valamint a lakáspolitika a Technológiai és Ipari Minisztérium alá kerülhet, amelynek az élén Palkovics László áll. Az újonnan létrejött, Navracsics Tibor vezette Területfejlesztési Minisztériumhoz tartozik majd az ágazatot szintén érintő területfejlesztés és a településrendezés, valamint a budapesti és fővárosi agglomeráció fejlesztése és az európai uniós források is.

"Továbbra is fontosnak tartjuk. hogy a lakásügyet, beleértve az otthonteremtési támogatásokat, összehangoltan kezelje a Kormány. A lakásfelújítási, lakásépítési intézkedések koordinálása, a szakmai egyeztetések, a szakmai és civil kezdeményezések, javaslatok ésszerű integrálása a kormányzati folyamatokba, döntésekbe továbbra is kiemelt jelentőségű a családok otthonteremtése, illetve a lakásépítési ágazat kiegyensúlyozott működése érdekében" - hangsúlyozta a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát." data-hovercard-owner-id="107" name="Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület">Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület az új kormány beiktatása kapcsán.

"Emiatt szükségesnek tartunk továbbá egy 15 évre szóló, átlátható, koherens és rugalmas lakásprogramot, amelynek tartalmaznia kellene az alapvető elveket, a lakásépítési, lakásfelújítási, bérlakásépítési célszámokat; a legfontosabb támogatási eszközöket és azok hozzávetőleges éves keretösszegét. Fontos lenne továbbá meghatározni azt a „lakásépítési minimumot” (ez javaslatunk szerint 25 ezer új lakás / év), amely alá a kormány nem engedné az építési számokat. A lakásállomány 100 évenkénti megújulásához évi 40 ezer lakást kellene építeni" -tette hozzű az Egyesület.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője