2026. június 14., vasárnap - Vazul

Versenypiaci hírek

Nagy bejelentés: a Suzuki belép a repülő autók piacára

2022-03-24 932

A Suzuki Motor japán autógyártó bejelentette, megállapodást kötött a „repülő autókat” gyártó SkyDrive vállalattal – írja a Reuters.

Különleges együttműködés

Az új szerződés értelmében a két vállalat elektromos, függőleges fel- és leszállásra képes repülőgépek kutatásában, fejlesztésében és marketingjében fog együttműködni. Közös közleményükben kifejtették, új piacok nyitásán is dolgoznak, kezdetben Indiára összpontosítva, ahol a Suzuki jelenleg az autópiac közel felét uralja.

A japán márka a napokban egy 104,4 milliárd rúpiás, átszámítva nagyjából 458,6 milliárd forintos beruházást is beharangozott, amelyből elektromos autó- és akkumulátor gyárakat tervez építeni Indiában.

A társaságok nem hozták nyilvánosságra megállapodásuk anyagi részleteit, illetve egyelőre semmilyen gyártási ütemtervet és célt sem vázoltak fel.

Komoly tervek

A tokiói székhelyű SkyDrive-ot 2018-ban alapították, részvényesei között olyan nagy cégek találhatók, mint az Itochu kereskedőház, a NEC technológiai cég és az Eneos Holdings energiavállalat.

Weboldala szerint 2020-ban összesen 5,1 milliárd jen (14,2 milliárd forint) kockázati tőkét vont be.

A SkyDrive jelenleg egy kompakt, kétüléses elektromos meghajtású repülő autón dolgozik. A közleményben nem tértek ki arra, hogy a Suzuki betársul-e az említett jármű fejlesztésébe.

A teherszállító drónokat is fejlesztő cég célja, hogy 2025-ben „repülő autó szolgáltatást" indítson Oszakában. Az időzítés nem véletlen, ebben az évben a japán város ad otthont világkiállításnak.

 

A partnerség a Suzuki számára azt jelenti, hogy az autók, motorkerékpárok és csónakmotorok után repülő autókkal bővül mobilitási üzletága.

I  Forrás: haszon.hu

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője