2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

Megvan az engedély, európai közutakon tesztelhetik az első igazi repülő autót

2020-11-11 744

A holland PAL-V által fejlesztett jármű, a Liberty a tervek szerint kisegíti majd a tulajdonost, hogy ne kelljen a dugóban araszolnia.

Hosszú évtizedek óta dolgoznak már azon a mérnökök, hogy elkészítsék a kétéltű járművet, mellyel az utakon és a levegőben is tudunk közlekedni. A repülő autó megtervezése és megépítése is komoly kihívás elé állítja a szakembereket, a kétféle közlekedési módhoz ugyanis nagyon eltérő szempontokat kell figyelembe venni.

A holland PAL-V nevű cég állítja, mérnökeinek az elmúlt években sikerült megoldást találniuk a fenti problémára. Ennek eredményeként született meg a PAL-V Liberty nevű jármű, amit 2019 márciusában már a Genfi Autószalonon is láthatott a közönség. Nemrég egy újabb fontos mérföldkövet sikerült elérniük: engedélyt kaptak a repülő autó közúti tesztelésére az Európai Unió területén belül.

A PAL-V szerint az utakon 160, a levegőben pedig 180 km/h lesz a szerkezet végsebessége. Egy átlagos helikopterrel nagyjából 260 km-t lehet megtenni egy óra leforgása alatt.

A Liberty egyelőre csak közúti teszteléshez kapott engedélyt. Ha ott meg is felel az elvárásoknak, még mindig lesz jó néhány kérdés, amit meg kell válaszolni, például, hogy milyen magasan repülhet majd a szerkezet, milyen engedélyek szükségesek a használatához. A PAL-V fejlesztése egyébként a tervek szerint maximum 3500 méteres magasságban tudna közlekedni.

A teljes cikk: Megvan az engedély, európai közutakon tesztelhetik az első igazi repülő autót

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője