2026. július 1., szerda - Annamária

Versenypiaci hírek

Deutsche Bank: már 2021 közepére visszaállhat a globális GDP a koronavírus előtti szintre

2020-09-22 536

A világgazdaság bruttó hazai terméke (GDP) a korábbi prognózisokban jelzettnél hamarabb, akár már 2021 közepére elérheti a koronavírus-válság előttit a Deutsche Bank szerint.

 A világgazdaság felépülése a koronavírus-válság utáni mélypontról a korábban reméltnél jóval tempósabban halad

- írta a Deutsche Bank vezető közgazdásza, Peter Hooper a bank ügyfeleinek hétfőn megküldött tájékoztatóban. Véleménye szerint 2021 közepére sikerül is felzárkózni a válság előtti szinthez, vagyis jónéhány negyedévvel hamarabb a bank előző prognózisában jelzettnél.

A Deutsche Bank legfrissebb elemzésében abból indul ki, hogy a világgazdaság az idén 3,9 százalékot veszít bruttó hazai termékéből a májusi prognózisban jelzett 5,9 százalék helyett. A jövő évi globális GDP-növekedési prognózisát pedig 5,6 százalékra emelte meg 5,3 százalékról.

Az előrejelzés megvalósulásának a kockázati tényezői között

  • a vírusjárvány második hullámának esetleges jelentkezését emelte ki Hooper, illetve
  • a novemberi amerikai elnökválasztás bizonytalan kimenetelét, valamint
  • a megállapodás nélküli Brexitet.

Hatással lehet még a világgazdaság növekedési ütemére a jegybankok monetáris politikájának esetleges módosulása is, még ha erre reálisan csak több éves távlatban kell is számítani - mondta. A jegybankok ugyanis hatalmas pénzösszegeket pumpáltak a gazdaságba a koronavírus-járvány következményeinek az enyhítésére, ami - Peter Hooper szavai szerint - "nagyban hozzájárult az eladósodáshoz és a vagyoneszközök túlértékelődéséhez".

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője