Nyomtatás

Végtelen számú adat kering a felhőben. A globális ingatlantanácsadók döbbenetes tempóban fejlesztik az MI-megoldásaikat

2024-03-14 1376

A CBRE és a JLL mesterségesintelligencia-befektetései elindították a versenyt, így a Cushman & Wakefield is hatalmas erőfeszítések tesz, hogy fejlett technológiákkal szolgálja ki az ügyfelei érdekeit. Ennek érdekében a Microsofttal szövetkezett, és számos megoldással kíván a legjobbak közé kerülni.

A globális ingatlantanácsadók sorra fejlesztik az új mesterségesintelligencia (MI)-alkalmazásokat, így a CBRE és a JLL jelentős összegeket fektetett az MI-technológiák vásárlásába és kiépítésébe. A Cushman & Wakefield más megközelítést választott, és inkább a Microsofttal, a világ legnagyobb technológiai vállalatával kötött partnerséget. Ez a stratégia eleinte hátráltathatta a versenyben, de most már segíthet a cégnek gyorsan és költséghatékonyan bővíteni az MI használatát.

A CBRE már az általa kezelt cirka 100 millió négyzetméternyi területen telepítette az MI-alapú épületfelügyeleti technológiáját. A JLL is számos vállalatba fektetett be a Spark nevű cégen keresztül, többek között 2021-ben felvásárolta a Skyline AI startup vállalkozást, és felvett egy technológiai igazgatót. Most a Cushman is próbál felzárkózni a vetélytársaihoz, ennek érdekében a Microsoft Azure OpenAI Service és a Copilot for Microsoft 365 rendszereket alkalmazza.

Az Azure Open AI Service egy felhőalapú generatív MI-szolgáltatás, amelynek segítségével a Cushman fejlesztheti az ügyfélélményt és az üzemeltetési hatékonyságot. Az Azure szolgáltatásai közé tartozik a gépi tanulás, a természetes nyelvi feldolgozás, a beszédfelismerés és még sok egyéb.

A Copilot for Microsoft 365 keretein belül pedig a Cushman javíthatja a Teams, az Outlook és a Word munkahelyi alkalmazásait. A Copilot magasabb szintű biztonságot is kínál, hogy a cégen belül generált adatok ne hagyják el a vállalati rendszert, magyarul nem lophassák el az elemzéseket tartalmazó információkat. A Cushman egy nagy nyelvi modellt is épít, emellett további technológiai platformokkal kíván együttműködni.

A vállalat még 2023 végén mutatta be az AI+ stratégiáját, amelynek része a Microsofttal történő együttműködés. De számos más eszközt is csatasorba állít, így például a C&W Atlas Mapping egy olyan alkalmazás, amely lehetővé teszi a munkatársak számára a testre szabható, interaktív térképek készítését. A látványelemek egyesítik a védett adatokat a piaci adatokkal, így az ügyfelek alaposabb elemzést kaphatnak az ingatlanportfóliójukra vonatkozóan.

Az információk dokumentumokból való kinyerése évek óta kihívást jelent, és ez az egyik olyan terület, ahol a mesterséges intelligencia segíthet. Egy másik felhasználási terület a bonyolult adatkészletekből származó új ismeretek feltárása. De természetesen a legfontosabb szempont a megbízható és széleskörű adatok begyűjtése, hiszen az MI is ezzel tud dolgozni.

Ennek kapcsán persze az adatkezelés alapvető fontosságú, ugyanígy az ügyféladatok védelme elsőrangú feladat, különösen ha a kiberbűnözés kifinomultságát nézzük. De a mesterséges intelligencia más kockázatokkal is jár, hiszen sokat hallhattunk arról, hogy ezek a generatív nyelvi modellek árnyékra vetődnek, és az adatok feldolgozása után hamis következtetéseket vonnak le, vagy nem a legpontosabban elemzik az adott témakört.

A nyelvi modellek egyes eseteben ugyanis téves vagy kitalált információkat produkálnak, ez az úgynevezett „hallucináció” jelensége. Ezek akkor jönnek létre, amikor a nyelvi modellek a statisztikai valószínűségre támaszkodnak, miközben a valóság nem fedi ezeket a következtetéseket. A kutatások azt mutatják, hogy a hallucinációk aránya nagymértékben eltér a vezető platformokon. Az OpenAI technológiájában a legalacsonyabb, mintegy 3 százalék. A Google rendszerénél, a Palmchat esetében ez az arány azonban elérheti a 27 százalékot is.

A teljes cikk: Végtelen számú adat kering a felhőben. A globális ingatlantanácsadók döbbenetes tempóban fejlesztik az MI-megoldásaikat

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság