2026. július 3., péntek - Kornél

Üzleti hírszerzés és biztonság

Azért azt érdemes megnézni, hogy sétálgatnak Elon Musk humanoid robotjai

2023-05-23 3480

A Tesla vezetője, Elon Musk bemutatta, hol tart jelenleg az Optimus névre keresztelt humanoid masina fejlesztése. A világ egyik leggazdagabb embere 2021-ben beszélt először arról, hogy elektromos autókat gyártó cége emberszerű robotok gyártásába kezd. Musk később úgy nyilatkozott a korábban csak Tesla Bot néven emlegetett, végül Optimusra keresztelt humanoid robotról, mint egy háztartási masináról, amely képes lesz takarítani, főzni és füvet nyírni, és lényegében minden olyan tevékenységet rá lehet majd bízni, amely unalmas, és amelyet nem szívesen csinálunk meg mi magunk.

Az emberszerű masinát tavaly ősszel mutatták be először teljes életnagyságban a vállalat mesterséges intelligencia tematikára épülő eseményén. Ez a prototípus azonban még nagyon kezdetleges volt, úgy kellett kigurítani a színpadra, és egy kis integetésen kívül nem sok mindent produkált. A legújabb videóban – amit egyébként a részvényeseknek tartott rendezvényen mutatott be a vállalat – a humanoid gépezet már sétálgatni is képes, ráadásul az egyszerűbb feladatok elvégzésével is megbirkózik – bár a mozgásán van még mit csiszolni.

A Tesla mellett több cég is próbálkozik a háztartásirobotok piacán, többek között az Amazon is, amely 2021 szeptemberében egy több mindenre is használható, guruló otthoni robotot mutatott be. Tavaly tavasszal pedig a porszívók, a légtisztítók és mostanában a hajszárítók piacáról ismert Dyson jelentette be, hogy 2030-ra olyan robotokat állítanak elő, amelyek képesek a háztartási feladatok elvégzésére. Ennek bizonyítékaként egy videót is közzétettek, amiben robotkezek láthatók, amelyek porszívót ragadnak, tányérokat és gyerekjátékokat szednek össze.

Elon Musk korábban egy TED-konferencia alkalmával arról beszélt, hogy véleménye szerint 2050-re már a legtöbb háztartásban jelen lesznek a házi robotok.

I Forrás: techworld.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details