2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

A magyar családokra fókuszálva lendítenék fel a nyaralóhajózást a Tisza-tónál

2023-08-22 1355

Új stratégiát dolgozott ki a Mahart a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás fellendítésére: a globális események miatt elmaradó külföldi vendégek helyett a magyar családok kiszolgálására helyezi a hangsúlyt - közölte a Mahart Magyar Hajózási Zrt.

Rámutattak arra, hogy a Kisköre városban lévő bázist átalakítják Családbarát Kikötő és Rendezvényközponttá. A magyar családok a tervezett programok révén maradandó élményt szerezhetnek, és közben megtapasztalhatják a Tisza-tó és Tokaj természeti értékeit – fogalmaztak.

Az állami tulajdonban lévő cég a továbbiakban szálláshelyként is hasznosítja a kikötőben álló hajókat, csapatépítésre pedig akár egy napra is kiadja őket. Saját üzemeltetésben megnyitották a Lábasház büfét, hasonlóképpen működtetik a kilátót, a szolgáltatások bővítése érdekében pedig beszereztek húsz összecsukható, hajón szállítható kerékpárt és tíz kenut is – fejtették ki.

Az átalakításoktól azt várja a Mahart Zrt., hogy az üzleti eredményei folyamatosan javuljanak. Beszámoltak arról, hogy az idei szezonban eddig 142 hajókiadás történt, átlagosan négy napos bérleti idővel; gyakoriak voltak a last minute foglalások.

A Mahart felidézte, hogy 2017-ben fogant meg a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás ötlete, mint olyan szolgáltatásé, amely a térségbe vonzza a külföldi turistákat. A program megvalósítására 4,9 milliárd forintot biztosított a magyar kormány. 2020-ban tesztelték a szolgáltatást, amikor Európában és az egész világon leálltak a nemzetközi utazások a járvány miatt. A turisztikai forgalom az azt követő évben sem lendült fel, majd 2022-ben kitört a háború Ukrajnában, a nyaralóhajózás ilyen értelemben kedvezőtlen feltételek között kezdte meg a működést. A Mahart Zrt. alkalmazkodott az elmúlt évek tapasztalataihoz, úgynevezett "B" tervet dolgozott ki és hajt végre – magyarázták a közleményben a profilváltás hátterét.

I Forrás: turizmus.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője