2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Turizmus

Új luxushotel nyílt Budapest egyik legszebb részén

2023-06-20 917

Már az első vendégek is megérkeztek. Az árak egy éjszakára a 200 eurót is elérhetik. Megnyitotta kapuit a Four Points by Sheraton Budapest Danube – közölte az üzemeltető, az Accent Hotels. A legújabb fővárosi luxushotel – amely a Marriott International harminc márkájának egyike – június elején fogadta is az első vendégeit.

A szállodának otthont adó komplexum Duna Pearl névre hallgat. Az építési munkálatai az előzetes ütemezés szerint haladtak. Az ingatlanfejlesztéssel egy lakó- és kereskedelmi területeket is magában foglaló épületegyüttes jött létre, amelynek tulajdonosa a török hátterű Polat Holding.

A hotel a főváros XIII. kerületének talán legfrekventáltabb részén, Újlipótvárosban helyezkedik el, közvetlenül a Duna-paron.

Százöt szobája van, ezek többsége panorámát kínál a folyóra, a Margit-szigetre és a Budai-hegyekre. Az éjszakánkénti árak 130–200 euró körül mozognak. A kilencedik emeleten egy rooftop bárt is kialakítottak, ami az utcáról betérőket is várja.

„Mérföldkő számunkra, hogy az Accent Hotels nyithatta meg az első budapesti Four Points by Sheraton hotelt. Szállodaláncunk hazai piacon szerzett tapasztalata és a Marriott International által biztosított franchise hosszú távon garantálja a hotel sikerességét” – mondta el Kerek Péter, az Accent Hotels stratégiáért felelős ügyvezető helyettese. Hegedűs Dávid, a Four Points by Sheraton Budapest Danube szállodaigazgatója pedig jelezte, hogy a nyári szezon előfoglalásainak volumene a várakozások felett alakul.

a eljes cikk: Új luxushotel nyílt Budapest egyik legszebb részén

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője