2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Milyen lesz a turizmus a pandémia után?

2021-02-23 562

Már eddig is számtalan forgatókönyv született a globális turizmus lehetséges újraindulásáról, ám a várakozások többsége túlzottan optimistának bizonyult. Egy biztos: a szektor újjáéledését meg kell előznie az oltások széles körű alkalmazásának. De vajon milyen turizmus vár ránk a pandémia után?

Abban minden prognózis egyetért, hogy a turizmus nem lesz ugyanolyan, mint a járványt megelőzően, sőt, sokan úgy vélik, az utazás immár nem jog, hanem kiváltság.

A pandémia előtt az utazás a világgazdaság egyik legjelentősebb ágazata volt, az IMF adatai alapján a globális GDP mintegy 10 százalékáért felelt, és több mint 320 millió munkahelyet biztosított világszerte.

Az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) januárban közzétett kutatása szerint a járvány globálisan 174 millió álláshelyet veszélyeztetett a turisztikai ágazatban, főleg a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében. Bár a szervezet legoptimistább forgatókönyve alapján az ágazat 2021-ben akár 111 millió munkahelyet is visszanyerhet, ez továbbra is 17 százalékkal elmarad a 2019-es adatoktól, és 54 millióval kevesebb munkahelyet jelent. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év január elsején közreadja a következő évre szóló átfogó világgazdasági előrejelzését.

Áremelkedés jöhet a megugró kereslet miatt

Az idei jelentés az utazási kedv gyors visszatérését prognosztizálja a korlátozások feloldása után, és a turizmus területén áremelkedést és akár hiányt is jósol, mivel a kínálat nem feltétlenül tud majd lépést tartani a hirtelen megugró kereslettel. Eszerint várható, hogy a legnépszerűbb üdülőhelyek, szállodák és repülőjáratok az év második felére betelnek.

Az áremelkedést valószínűsíti, hogy az élénkülő utazási kedvet kihasználva a vállalkozások mielőbb igyekeznek pótolni az elmúlt időszak bevételkieséseit. Az utóbbi időben nemcsak a turizmus újraindulásának lehetséges üteméről született számos előrejelzés, hanem arról is, hogy a világméretű krízis hogyan változtatja meg az emberek utazási szokásait. Összegeztük a szakértők által legvalószínűbbnek tartott Covid utáni utazási trendeket.

Első a biztonság

A biztonság iránti igény erősödését számtalan kutatás igazolja. Az Amadeus nemrégiben készült felmérése szerint a turisták 40 százaléka előnyben részesítené a magasabb szintű egészségügyi és biztonsági előírásokkal rendelkező légitársaságokat, repülőtereket és szállodákat, és elvárja a szolgáltatóktól, hogy bizonyítsák ez irányú elkötelezettségüket.

A higiéniai protokollok betartásán túl számos más eszközzel is lehet fokozni az ügyfelek bizalmát. Ilyen az érintés nélküli megoldások körének bővítése, ami magában foglalja a csúcstechnológiás fizetési lehetőségek széles körű alkalmazását vagy a digitális be- és kijelentkezést a szállodákban. Ugyanakkor a repülőtereken is bővül az érintés nélküli technológiák használata, ilyen például az arcszkennelés az azonosítás más formáinak helyettesítésére vagy megerősítésére.

A teljes cikk: Milyen lesz a turizmus a pandémia után?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details