2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Tarolt a Balaton-parti település: ez a város nyerte a kereskedelmi szálláshelyek országos versenyét 2020-ban

2021-01-18 815

Meglepő eredményt hozott a járvánnyal terhelt 2020-as év a hazai turizmusban. Az egy éve még 8. helyen végző Balatonfüred lenyomta a listát korábban vezető fővárosi kerületeket, gyógyhelyeket. Az első helyet nem csak annak köszönheti, hogy kevésbé volt kitéve a külföldi forgalom hullámzásának, összességében is jobban teljesített másoknál - írta meg a balatontipp.hu.

A KSH adatbázisára építve az országos tendenciák mellett annak az 51 településnek illetve fővárosi kerületnek a forgalmát mutatjuk be részletesen, amelyik az összes vendég által eltöltött vendégéjszakák száma alapján 2020-ban a legjobban teljesített. A 2019-es és a 2020-as forgalom mellett kiszámoltuk az is, hogy a két év forgalma hogyan viszonyult egymáshoz. A részletes táblázatokban a 2020-as sorrend mellett feltüntettük azt is, hogy az adott település hányadik volt egy évvel korábban

- írja a portál.

2020-ban a kereskedelmi szálláshelyek az országosan mért 13 millió vendégéjszakával az előző évi forgalom 42 százalékát bonyolították. Ebből a külföldiek által eltöltött 3,6 millió vendégéjszaka csak a 2019-es forgalom 23 százaléka lett, miközben a jóval aktívabb hazai vendégek is csak az előző évi forgalmuk 60 százalékát produkálták a 9,5 millió vendégéjszakával.

A legrendkívülibb eredményt a balatonfüredi kereskedelmi szálláshelyek hozták. A korábban 8. helyen végző város azzal tudta megszerezni az országos első helyet, hogy a másoknál látható 40-80 százalékos forgalomcsökkenéssel szemben csak 33 százalékos veszteséget szenvedtek el a szálláshelyei. A hazai vendégeket nézve csak 13 százalékos volt a veszteségük, és a külföldieknél elszenvedett 69 százalékos visszaeséssel is inkább a jobbakhoz tartoztak az országos összevetésben

- tették hozzá.

Az alábbi táblázatban egy-egy településre kiterjedően láthatók a legfontosabb eredmények, változások.

 

A teljes cikk: Tarolt a Balaton-parti település: ez a város nyerte a kereskedelmi szálláshelyek országos versenyét 2020-ban

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője