2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 végén

2021-01-13 704

Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására – közölte a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma.

Tavaly novemberben 48,6 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek forgalmának volumene, árbevételük pedig 45,4 százalékkal zuhant, az előzetes adatok szerint decemberben hasonló mértékű, 45,3 százalékos volt az árbevétel csökkenése a pénztárgépek adatai alapján – írta Suppan Gergely.

Elemzése szerint a vendéglátóhelyek forgalmának visszaesése jóval mérsékeltebb a 2020 tavaszihoz képest. Egyrészt több vendéglátóhely tudott alkalmazkodni a házhozszállításhoz, másrészt a munkahelyi és iskolai étkeztetés jóval kisebb mértékben csökkent.
Kitért arra, hogy a járványhelyzet miatt az első negyedévben nem várható érdemi változás, azonban az oltás előrehaladásával, a veszélyeztetett csoportok átoltottságával lassan és fokozatosan lehet enyhíteni a korlátozásokon.

Erre a tavaszi hónapoktól lehet számítani az elemző szerint, így a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma. Teljes nyitás azonban csak és kizárólag a társadalom kritikus szintű, legalább 60 százalékos átoltottsága esetén lehetséges, így remélhetőleg a nyári hónapokban már érdemi fellendülésre lehet számítani.

A második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma

Fotó: 123rf.com

Suppan Gergely szerint amennyiben az átoltottságot nemzetközi szinten is sikerül elérni, a nemzetközi turizmus is gyorsan magára találhat, tekintve az óriási kielégítetlen igényeket, így az további lendületet adhat a vendéglátásnak is.

A vendéglátás és a turizmus  újraindítása a kritikus szintű átoltottság előtt is lehetséges, a tervezett oltásigazolások alkalmazásával, amellyel a beoltottak már igénybe vehetnék a vendéglátási szolgáltatásokat – hívta fel a figyelmet az elemző.

(Forrás: www.turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője