2026. április 12., vasárnap - Gyula

Lakóingatlan

Ezek a leggyakoribb bűncselekmények a társasházakban

2022-02-18 1099

A biciklilopás és a testi sértés sem ritka. A társasházi bűncselekményekről valószínűleg a betörések jutnak először az eszünkbe, pedig más típusú szabálysértések sem ritkák a többemeletes lakóépületekben. Az MNS Védelem Kft. statisztikái szerint rendkívül gyakorinak számít a liftek, ajtók, postaládák rongálása, de testi sértés, garázdaság, kerékpárlopás és gépjárműrongálás miatt is rendszeresek a rendőrségi ügyek. A szakértők vallják, hogy a legtöbb bűncselekmény telepített kamerák, megfigyelőrendszerek segítségével megelőzhető, a technikai eszközök ugyanis sok esetben visszatartó erővel bírnak az elkövetőkre.

A társasházi életnek megvannak a maga megkérdőjelezhetetlen előnyei, ugyanakkor a körülmények sajátosságai miatt gyakoribbak lehetnek ezekben az otthonokban a bűncselekmények, mint a családi házakban, a városok kertes övezeteiben.

A jelenség már csak azért is szót érdemel, mert a közel 4,2 millió lakásból álló hazai ingatlanállomány 40 százaléka, több mint 1,6 millió lakás társasházakban található, tehát legalább ennyi családot érint.

Elsőre azt hihetjük, hogy a társasházi bűncselekmények túlnyomó többsége betörés, magánlaksértés és lopás, holott az MNS Védelem Kft. adatai szerint ezek csak a töredékét teszik ki a teljes képnek.

A 2020-as statisztikák rámutatnak, a leggyakoribb társasházi bűncselekmény a rongálás, amelynek legtöbbször a liftek esnek áldozatul. Jobb esetben csak összefirkálják a kabint, de a közös képviselők és gondnokok visszatérően számolna be arról, hogy az elkövetők éles eszközzel belekaristolnak különböző motívumokat a lift fém és fa szerkezetébe. Van, hogy a vezérlőpanel üveg részét törik be a tettesek, ezáltal a felvonóeszköz használhatatlanná válik, amivel súlyos pénzügyi kárt okoznak a közösség számára.

A szakértők szerint ezt megelőzendő érdemes jó minőségű liftbe telepíthető kamerát vásárolni, aminek visszatartó erejével jelentősen csökkenthető a rongálások száma, ráadásul a rögzített felvételek segítségével beazonosíthatók az elkövetők.

Rablás, illegális szemétlerakás a feketelistán

Az ország több mint 600 társasházában biztonsági kamerás megfigyelést nyújtó MNS Védelem Kft. a koronavírus-járvány kezdete óta azt tapasztalja, hogy kialakult egy általános feszültség a légközben, a bezártság következtében könnyebben alakulnak ki stresszes helyzetek és viták. Emiatt szaporodhatott meg az utóbbi időszakban a társasházi testi sértések száma is, melynek legelterjedtebb formája a rablás, melyek a folyosókra és a bejárati ajtók előterére koncentrálódnak.

Szintén gyakori társasházi bűncselekmény a gépjárműk rongálása: nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel munkába igyekezve vesszük észre, hogy autónknak nekimentek, megkaristolták, letört a visszapillantó tükre. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az elkövetők inkább a könnyebb utat választva elmennek a helyszínről. Lehetőségeinkhez mérten éppen ezért próbálunk mindig megfelelő, akár megfigyelt területen fekvő parkolóhelyet választani.

Kiemelt bűncselekmények közé tartozik még a biciklilopás, hiszen az eltulajdonított kerékpárokat gyorsan lehet értékesíteni a használt internetes oldalakon, és ezzel sokan vissza is élnek. Az MNS Védelem Kft. adatbázisában sok olyan eset szerepel, amikor a ház előtti tárolóból, a pincéből vagy épp a biztonsági ráccsal leválasztott részről tűnik el a bicikli. Ezeknek a bűncselekményeknek a megakadályozására több társasház is hozott már intézkedéseket. A legtöbben a lakók tájékoztatását emelték be a megelőzési programban, mások biztonsági megfigyelőrendszerrel védik az adott területet.

Végül, de nem utolsó sorban a társasházban élők joggal háborodnak fel, ha a háznak súlyos összegeket kell fizetniük csak azért, mert ismeretlenek a szemetesük mellé pakolják le illegálisan a szemeteket. A felelőtlen és kellemetlenséget okozó lakókat ugyanakkor be lehet ma már azonosítani és így könnyen felelősségre is lehet vonni őket.

 

I  Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője