2026. július 3., péntek - Kornél

Lakóingatlan

Hatalmas, eddig ismeretlen lakófejlesztés indul a XI. kerületben

2021-02-17 700
Egy több mint 82 ezer négyzetméteres telek megvásárlására írt alá szerződést az eddig főként irodaházfejlesztéseiről ismert Atenor. A XI. kerületben található területre nyolc ütemben, összesen 1326 lakást tervez felépíteni, 92 ezer négyzetméter alapterülettel - derül ki a cégcsoport közleményéből.
Egy 82 861 négyzetméter alapterületű telek megvásárlására írt alá szerződést az Atenor. A területen Lake City (Tóváros) név alatt összesen 92 183 négyzetméternyi lakóterület építését tervezi, melynek során nyolc ütemben 1326 lakást alakítana ki.

Az első ütem lakásaira már megvan az érvényes építési engedély, a projekt további részére a jövőben kell majd megszerezni. A XI. kerületben, Újbudán megvalósuló projekt a cég magyar viszonylatban első, nemzetközi viszonylatban pedig a második lakófejlesztése lesz. Irodafejlesztések közül az Atenor nevéhez köthető Budapesten a Váci Greens, az Aréna Business Campus, a Roseville és a BakerStreet irodaházfejlesztés is.

Bár a projekt pontos helyét nem tudjuk, a közlemény szerint a telek a Balaton és a budaörsi repülőtér felé vezető út mentén egy patak és egy tó közelében található és magyarul a Tóváros nevet kapta.
 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details