2026. július 3., péntek - Kornél

Kereskedelem

Az Etele Plaza az Év Bevásárlóközpontja

2024-06-21 1057

Az Etele Plaza érdemelte ki Az Év Bevásárlóközpontja – Fenntarthatósági fejlesztések díjat az Év Boltja 2024 versenyén. A zöld megoldásoknak és a folyamatos finomhangolásnak köszönhetően a komplexum már tavaly 15 százalékkal alacsonyabb fogyasztást ért el az alig két évvel korábbi indulási értékeknél.

Először mérettethették meg magukat a bevásárlóközpontok a Store Insider idén 10. alkalommal meghirdetett versenyén. A Fenntarthatósági fejlesztések díjat elnyerő, 2021-ben megnyitott Etele Plaza a bevásárló- és szórakoztatóközpontok legújabb generációját hozta el Budapestre, ahol a látogatókat korábban sosem tapasztalt látványvilág várja az elegáns előcsarnoktól, a divatos folyosókon át a GasztroPlacc-ig. Külső megjelenését a látványos dobozszerkezetek, valamint hazánk legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfelülete határozza meg, az épületen belül a terek lágy vonalvezetése egyedi belső hangulatot teremt.

A bevásárlóközpont fejlesztésekor a digitális és dizájnmegoldások mellett a fenntartható működés is központi szerepet kapott. Ennek köszönhetően az Etele Plaza az első bevásárlóközpont Magyarországon, amely fenntartható megoldásaival a kiviteli fázisban is kiérdemelte az egyik legmagasabb környezettudatos épületminősítést. 

A BREEAM Very Good szigorú elvárásaival összhangban, az épület megvalósításánál külön figyelmet kapott a könnyű megközelíthetőség biztosítása, a fényszennyezés, valamint a közvetlen környezeti terhelés minimalizálása, az időtálló anyagok beépítése és a hulladék újrafelhasználásának elősegítése is. A minősítés megszerzése érdekében a bérlők is a fenntarthatóságra törekedtek az üzletek kiépítésénél. A tervezés alapját képezte, hogy a terek világosak, átláthatóak legyenek, az érintésmentesség pedig alapvető szempont volt.

A teljes cikk: Az Etele Plaza az Év Bevásárlóközpontja

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője