2026. július 2., csütörtök - Ottó

Kereskedelem

Az Euronics célja a márkakoncepciójának megváltoztatása

2024-04-19 1043

Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül, a filmeknek pedig ugyanaz a vége. Minek a sallang? Ez ennyi.

Új kreatív platformot kapott az Euronics.

Mindössze két szó – EZ ENNYI – kellett, hogy az Euronics számára egy olyan integrált, 360 fokos platformváltást hozzanak létre, amelynek alapja az új őszinteség és önreflexió. Nem adja el önmagát forradalmi újításnak, egyszerűen észreveszi a megváltozott fogyasztási trendeket és a fogyasztókat körülvevő non-stop reklámzajban sallangmentesen kommunikál. A fogyasztók is elkezdték ugyanis érezni, hogy nem fognak egy dezodortól becsajozni, vagy éppen egy energiaitaltól átmenni a záróvizsgán, nem lesz több barátjuk a legújabb ízesítésű keksztől, és legfőképpen: az elektronikai eszközök nem mások, mint eszközök, nem pedig célok, hogy menőbb legyen valaki.

A platform és a tv-spotok a Positive Adamsky munkája, az ügynökség 2024 óta az Euronics kreatív ügynöksége. Az új kreatív platform 2024. áprilisában debütál, és TV-reklámokkal, online megjelenésekkel indul el.

A cél az Euronics a márkapercepciójának megváltoztatása, az újrapozícionálás és az ad recall szignifikáns növelése.

A reklámfilmekből 11 darab készült, amelyek különböző „bullshit” szituációknak állítanak görbe tükröt. A filmeknek ugyanaz a vége. Minek a sallang? Ez ennyi.

A teljes cikk: Az Euronics célja a márkakoncepciójának megváltoztatása

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője