Nyomtatás

Még mindig népszerűbbek a plázák a webáruházaknál

2023-10-10 740

Az e-commerce megoldások felfutása miatt sokan gondolhatták úgy a kereskedelemben, hogy a hagyományos üzleteknek bealkonyul. A vásárlók azonban, úgy tűnik, másként vélekednek és nem hajlandóak lemondani arról az élményről, amit csak a bevásárlóközpontokban élhetnek át. Az igények, az elvárások folyamatosan változnak, a látogatók egyre inkább komplexitásra vágynak, amelybe a vásárlás mellett a szórakozás és a szabadidő eltöltése is egyaránt beletartozik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai  szerint idén júliusban a kiskereskedelem forgalmának volumene 7,6 százalékkal csökkent, ezen belül a nem élelmiszer szegmensben valamivel enyhébb, 5,5 százalékos volt a visszaesés az előző év azonos időszakához képest. A GKID piackutató összefoglalója szerint 2022-ben Magyarországon az online kiskereskedelemi piac 1323 milliárd forintos forgalmat generált, a szektor lendülete azonban az év előrehaladtával folyamatosan csökkent: az első három hónap ugyan 23 százalékos bővüléssel zárult, de a kiemelt időszaknak számító negyedik negyedév növekedése már csak 4 százalékot tett ki. A piac tavaly így összességében 9,9 százalékkal bővült, de a jelentés szerint az infláció mértékét is figyelembe véve ez már csökkenést jelent 2021-hez képest.

Az online áruházak térnyerése ellenére a forgalom nagy részét változatlanul a hagyományos üzletek bonyolítják le, részben azért, mert egyes áruk egyszerűen nem illenek az online boltokba és a vásárlók sem mondanak le a találkozásokról, a személyes élményekről. A Reacty Digital és az olcsobbat.hu közös, a járvány lecsengése után készített felmérésének  eredménye is azt igazolja, hogy a vásárlók ragaszkodnak a hagyományos üzletekben való vásárláshoz. Bár a korcsoportokban nagy volt a szórás, a megelőző évben online rendelést lebonyolító válaszadók 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha teheti, előnyben részesíti a bolti vásárlást, mert élményeket akar szerezni.

A bel-budai MOM Park mellett több más retail ingatlant is üzemeltető ICON szakértői úgy látják, a jövő bevásárlóközpontja akkor lehet sikeres, ha a vásárlás mellett a szórakozás és a szabadidő eltöltésének központi helyévé válik, a látogatóknak teljeskörű élményt nyújt. Erre kiváló példa a vállalat által üzemeltetett MOM Park, mely egy találkozási pontként funkcionál, ahol az exkluzív márkák sora mellett számos egyedi program, művészeti kiállítás és különböző vásárláshoz kötött tematikus napok várják az új és visszatérő látogatókat, kiemelt figyelmet szentelve a minőségi üzleteknek és szolgáltatásoknak, illetve a kulináris élvezeteknek.

A retail központokban az alkalmazott minőségi, rugalmas és egyedi igényekre szabott ingatlankezelési megoldások a vásárlókkal közvetlen kapcsolatban álló bérlőkkel szorosan együttműködve hozzájárulnak a kiemelkedő és komplex látogatói élmény megteremtéséhez és a stabil, rendszeresen visszajáró vásárlói bázis felépítéséhez.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság