2026. június 30., kedd - Pál

Ingatlanpiac

Holtponton a faár csökkenése?

2021-10-21 653

A közelmúlt mondhatni brutális faanyag áremelkedése helyenként elérte a köbméterenkénti 240 ezer forintot is. A helyzet az óta mérséklődött, és már találkozhatunk olyan kínálattal is a fatelepeken, amely 180 ezer forint / köbméter alatt kínál épületfát. Az árrobbanás bő fél éve történt, de vajon jól járnak-e azok, akik kivártak?!

Nyár elején a fatelepek és az ácsok, kivitelezők már kétségbe esve nézték, ahogy az átlag körülbelül 95 ezer forint / köbméteres fogyasztói árak az egekbe emelkednek. Több fatelep be is szüntette a kereskedést, vagy nem tartott helyben árukészletet, csak előre fizetéssel lehetett tőlük árut rendelni. Az árak változása még csak napinak sem volt sok esetben mondható, mert a reggeli nyitóár délben már módosult, és estére ismét emelkedett.

Bár a fenyő-fűrészáru ára most is megközelítőleg kétszerese a hat hónappal ezelőttinek, a plafonárhoz képest rövid időn belül jelentősebb csökkenés is realizálódott. Az árak esése azonban megtorpanni látszik, ezért a fatelep és tüzéptelep tulajdonosok is aggódva nézik, hogy most merre mozdul tovább az épületfa ára.

A logikusan kikövetkeztethető gazdasági lehetőségek szerint csökkenhet az ár, abban az esetben, ha a túlkínálat jelentkezik. Erre van esély, mivel a készletek feltöltődtek több kitermelőnél is. A kitermelt fa magas ára azonban nem a fatelepeknél csapódik le, hanem mindinkább a kitermelőknél vagy fűrésztelepeknél. Ha tartják a jelenlegi termelést, a túlkínálat várhatóan áresést fog eredményezni a továbbiakban. Kérdés, hogy a téli, nem éppen építési szezonban ennek milyen vásárlói vonzereje lesz?

Másik alternatíva, hogy a fakitermelők érdekütközése végett nem tartják fenn a jelenlegi kitermelést, hanem csökkentik, tegyük fel 50%-al. Kevesebb munkaerőt, kevesebb munkaórát kell költségként elszámolni, ami az alkalmazottak szempontjából kedvezőtlen, de a fakitermelők számára hasznot hozó döntés lenne. A kitermelés ilyen jelentős mértékű csökkentését bizonyára a zöld aktivisták, természetvédők is üdvözölnék. Ebben az esetben nem jönne létre túlkínálat, vagy csak rövid ideig, és az árak ismét emelkedésnek indulhatnának, amelynek végeredményben sem a fatelepek, sem az építkezők nem örülnének.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője