2026. július 3., péntek - Kornél

Irodapiac

Új irodaház épül az Erzsébet téren

2024-09-23 1384

A napjainkra már romos épület az egykori fürdőigazgató lakásaként szolgált. Az eklektikus stílusú házon jól látszik az idő múlása, az omladozó vakolat és az elhanyagolt tetőszerkezet korántsem nevezhető a környék díszének.

Az ingatlan egy kisebb bővítést is kapott a Szent István tér felé, amelynek a homlokzata már korántsem olyan patinás és kidolgozott, mint egykor a főépületé volt. Miután az Erzsébet Fürdő megszűnt fürdőként üzemelni, elvesztette a kapcsolatát az érintett házzal. Az épületegység teljesen árván maradt, és a közvetlenül kapcsolódó egykori Arany Szarvas patika épülete elnyomja a tűzfalával.

Az épület jelenlegi funkciója iroda, kisebb felújításokkal ehhez igazították a belső kialakítását is. A tulajdonos egy új épület építése mellett döntött, mivel a meglévő ház már nem biztosít elegendő teret a funkciójának, a gazdasági és szerkezeti alkalmatlansága pedig nem teszi lehetővé a bővítést.

A rendezési terv alapján a Szent István tér irányába mutató passzázs megtartásra kerül. Az új épület kelet-nyugati hossztengelyű, téglalap alakú, pince, földszint, három szint és tetőtér kialakítású lesz.

A teljes cikk: Új irodaház épül az Erzsébet téren

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details