2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Ipar, logisztika

Új korszak indul a hazai logisztikai parkoknál

2023-04-21 943

Három kategória lesz, és egységes szabályozás keretezheti a jövőben a szektor versenyképességét érintő beruházásokat.

5-ről 10 százalékra növelnék a szektor részesedését

Magyarországon a logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja, jelenleg is közel 2500-ra tehető azon cégek száma, amelyek a magyar logisztikai ipar valamely szegmensében dolgoznak. Az ágazat több mint 280 ezer főt foglalkoztat és a GDP 5 százalékát állítja elő. A kormány célja, hogy ez az arány 2030-ra 10 százalékra növekedjen – ismertette közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az ország gazdasági teljesítményének növelését szolgálta a fuvarozóknak adható adómentes napidíj emelése is.

Három kategória

Ugyancsak a szektor versenyképességének további növelését célozza az a döntés is, hogy egységes szabályozási, minősítési és ellenőrzési rendszert hoz létre az állam. Ettől azt várják, hogy a logisztikai szolgáltató szektor beruházásai koordinált keretek között és hatékonyabban valósuljanak meg. A döntés értelmében létrejön egy új minősítési rendszer, az új szabályozás három kategóriába sorolja a logisztikai parkokat: intermodális logisztikai park, regionális logisztikai park és helyi logisztikai park.

Stratégai döntés. A GFM felhívta a figyelmet: a logisztikai park cím közvetlen előnnyel nem jár, nem jelent közvetlen pénzügyi támogatást. Ugyanakkor a címet elnyerők célzott támogatási programokra pályázhatnak, célzott kedvezményeket kaphatnak és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításra vonatkozó kérelmük elbírálása egyszerűsített eljárásban történik.

I Forrás: transpack.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője