2026. február 26., csütörtök - Edina

Ingatlanfejlesztés

Épülhet Angyalföldön a rozsdaövezeti városnegyed

2023-02-13 1082

Az egykori angyalföldi ipartelep helyén felépülő Láng-negyed legmagasabb épületei is megkapták az építési engedélyt. A 4 toronyból álló lakóépület legmagasabb pontja meghaladja majd a 63 métert.

Az egykori angyalföldi ipartelep helyén felépülő Láng-negyed legmagasabb épületei is megkapták az építési engedélyt. A fővárosi kormányhivatal hirdetménye szerint a Vizafogó utca és az Esztergomi út sarkára tervezett, négy toronyból álló lakóépületben három szint lesz a föld alatt, ahol mélygarázsokat alakítanak ki, míg a föld felett 19 szintet húznak fel, amelynek legmagasabb pontja meghaladja majd a 63 métert. Így is csak fele olyan magas lesz, mint a 28 emeletes, 120 méteres Mol-torony, írja a Népszava.

A kormány - a projektet kiemelt beruházássá nyilvánító - rendeletében "sajátos beépítési szabályokat" határozott meg a Láng-negyedre. A befektetőknek lehetőséget adtak arra, hogy az épületek magassága elérje a 65 métert, zöldfelületből elég 25 százalék, a lakások pedig 50 négyzetméternél kisebbek is lehetnek. A Váci út és a Vizafogó utca találkozásánál négy különálló toronyból álló 60 méteres irodaház épül. Az első három új lakóépület októberben kapott zöld utat, a Váci út melletti új irodaházak december elején. Így már csak a műemléki védettséget élvező csarnok köré épülő, 250 szobás szálloda és konferencia-helyszín létesítéséhez szükséges engedélyek beszerzése maradt hátra.

Az első rozsdaövezeti projekt fejlesztője a volt Láng Gépgyár területére egy egyedi mikroklímájú, környezettudatos városnegyedet tervezett az önkormányzattal egyetértésben, olyan hiánypótló vegyes funkciókkal, amelyek új színt hoznak a 13. kerület lakóinak, és a város életébe. Az elhanyagolt városi ipari területek fejlesztésére elindított kormányzati rozsdaövezeti akcióterv célja, hogy egészséges lakó- és munkakörnyezetet alakítson ki a rozsdaövezetek helyén, mindezt a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével és az infrastrukturális erőforrások optimális kihasználásával. A program a főváros „szétterülésének” megállítására is törekszik, azaz elhanyagolt, de értékes, jól megközelíthető területeket éleszt újjá a Budapest központjához közeli helyszínek rehabilitálásával.

A Rozsdaövezeti Bizottság számos szakmai szempont mérlegelése után, elsőként a volt Láng Gépgyár területét jelölte ki rozsdaövezeti akcióterületként. A területet a 13. kerületi Önkormányzat jelenleg is barnamezős területként tartja nyilván, és a főváros is Budapest egyik lehetséges rozsdaövezeti akcióterületeként jelölte meg. A fejlesztő a jelenlegi tervezési fázis szerint együttesen mintegy bruttó 410 000 négyzetméternyi földfelszín alatti és feletti területet alakít ki. A munkaközi tervek alapján várhatóan bruttó 136 000 m2-en lakóépületek, bruttó 133 000 m2-en irodaházak épülnek fel, továbbá bruttó 16 000 m2-en egy közel 250 szobás, négy csillag vagy négy csillag superior minősítésű hotelt, valamint a fennmaradó részeken a tervek szerint földfelszín alatti parkolókat alakítanak ki.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

More details
Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

More details
Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

More details
Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

More details
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

More details
Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője