2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Ingatlanfejlesztés

50 milliárdos beruházás Vas megyében

2020-12-01 1334

140 millió euró értékű fejlesztésbe kezdett a Nestlé Hungária a büki üzemében. Az élelmiszeripari beruházás 160 új munkahelyet teremt a térség számára. A Vas megyei gyártóközpont már most is több mint 500 embernek ad munkát és az egyik legjelentősebb és legmodernebb állateledel gyár Európában.

A Nestlé büki üzeme az elmúlt tíz évben közel 43 milliárd forintot költött kapacitásbővítésre, és több mint félezer munkahelyet hozott létre Vas megyében. A beruházásoknak köszönhetően az egyik legnagyobb állateledel gyár a kontinensen, ahonnan nem csak Európa majdnem összes országába, de Észak-Afrikába, Ázsiába, Ausztráliába, sőt, Új-Zélandra is szállít a cég.

"A mostani, 140 millió eurós, vagyis 50 milliárd forintos befektetéssel újabb fejezetet nyitunk cégünk történetében, amely nem csak a Nestlé Hungária eddigi legnagyobb fejlesztése lesz, de a hazai élelmiszeripari beruházások közül is kiemelkedik." - mondta Noszek Péter a rendezvényen, aki mellett jelen volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Németh Sándor, Bük város polgármestere is.

Magyarország legnagyobb élelmiszer-feldolgozóipari befektetését követően, 160 új munkahellyel és 33 ezer négyzetméternyi épülettel bővül a már meglévő büki gyár, valamint 30 százalékkal növekszik kapacitása. Ezzel a cég a régió egyik legnagyobb termelőegységévé válik. A fejlesztést követően az üzem több mint 5 millió termék előállítására lesz képes napi szinten. Ez körülbelül 70 kamionnyi mennyiség jelent, amit a világ több mint 50 országába szállítanak majd.

"Az állateledel gyár nem csupán a térség munkavállalóinak jelent álláslehetőséget, hanem valódi piacra jutási esélyt ad a mezőgazdasági vállalkozóknak, akik a Nestlé szigorú minőségbiztosítási elvárásaihoz igazodva képessé válnak rá, hogy a helyben megtermelt élelmiszeripari alapanyagokat más gyártóknak is értékesítsék"

- nyilatkozta a város polgármestere Dr. Németh Sándor. A városvezető hozzátette azt is, hogy a közelmúltban, összesen 843 millió forintból fejlesztett ipari parkjuk első lakója, a Nestlé Purina állateledel gyára.

Bükön már jelenleg is részben automatizált gyártósorok működnek, mivel közel 50 robot egészíti ki az emberi munkaerőt. Az üzem a termékei 85 százalékát exportálja. A Nestlé Purina az elmúlt tíz évben több mint 400 milliárd forint értékű állateledelt juttatott el Bükről külföldi piacokra. Egy három évvel ezelőtti, 20 milliárd forintos üzemépítést követően, a város lett a cég állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja.

A Nestlé Hungária Kft. beszámolója szerint 2019-es árbevételük közel az 154,5 milliárd forint volt, amellyel 12,4 százalékos növekedést értek el előző évhez képest. Az adózás előtti eredményük 6,8 milliárd, ami 37,4 százalékos emelkedést mutat. A cégnek 2020 szeptemberében országos szinten 2421 alkalmazottja volt.

(Forrás: www.napi.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tartalom galéria

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője