2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő, életmód

A prágai Károly hídon közös vacsorával zárják le a járványt

2020-06-30 703

Nagyszabású közös vacsorával a történelmi prágai Károly hídon kívánják jelképesen lezárni a koronavírus-járványt a csehek.

A "Megterített híd" elnevezésű közös vacsorát, amely nagy valószínűség szerint egyedülállónak ígérkezik, Ondrej Kobza prágai kávéháztulajdonos és közéleti aktivista szervezi. Kobza nevéhez már több hasonló, sikeres kezdeményezés fűződik. Egyebek között a nyilvános zongorák elhelyezése a prágai repülőtéren, központi vasúti pályaudvaron és néhány középületnél, illetve zenei koncertek megszervezése a cseh főváros központjában álló Lucerna palota tetején.

"Az 515 méter hosszú asztal kedden este hattól tízig fog állni a Károly hídon az érdeklődők rendelkezésére. Az esztétikai élményen kívül célunk az emberek közti bizalom megerősítése. A híd összeköt valamit, és ez egy nagy jelkép" – nyilatkozta Kobza újságíróknak.

"A vacsorát, az élelmet, mindenki maga hozza el, és bízom benne, hogy kölcsönösen megkínáljuk egymást, és senki sem fog félni azt elfogadni a másiktól, az idegentől" – tette hozzá a főszervező.

Megjegyezte, hogy a fehér abrosszal megterített, virágokkal díszített asztalok mellett elhelyezett székeken egyszerre mintegy kétezer ember foglalhat helyet.

"Jelképesen ezzel az akcióval szeretnénk lezárni a koronavírus-válság időszakát Prágában"– szögezte le a közéleti aktivista.

A nagy érdeklődéssel várt akció a belvárosi önkormányzat engedélyével és társrendezésében valósul meg.

"A higiéniai előírásokat szigorúan betartjuk, az asztalok kisebb szekciókba lesznek elosztva és a fertőtlenítőszerek mindenütt lesznek" – jelentette ki Petr Hejma, belvárosi polgármester. Kifejtette: rendkívüli akcióról van szó, mert a Károly hidat csak abszolút különleges esetekben engedik lezárni. Hejma szerint Prága ezzel szeretné erősíteni a lakosai közti bizalmat és egyben jelzést küldeni a világba, hogy tárt karokkal várja vendégeit.

"Jelzést akarunk küldeni a nagyvilág számára, hogy újra élünk és tárt karokkal várjuk az igazi turistákat" – hangsúlyozta a polgármester.

A Károly híd két hídfője mellett lévő vendéglők és szállodák is támogatásukról biztosították az akciót, és közölték: szolgáltatásaikat, főleg mosdóikat az akció idejére a résztvevők rendelkezésére bocsátják.

A kedd esti közös vacsorára a nagy érdeklődésre és a higiéniai szabályok betartásának szükségességére való tekintettel www.goout.cz weboldalon kell előzetesen regisztrálni.

A "Megterített hídra" csak az előzetesen regisztrált személyeket engedik be a rendezők. Hétfő reggelre már az összes hely elkelt, így lezárták a rendezvényre szóló regisztrációt.

(Forrás: turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője