2026. július 2., csütörtök - Ottó

Szabadidő, életmód

EDDA Művek - Aréna koncert, 2020. március 7.

2020-02-06 1306

Legelső albumát és egyik legendás korszakát idézi meg az EDDA Művek! Az ország egyik legnagyobb rockzenekara 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát!

 Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

A hosszú, több évtizedes útja során a zenekar mindig képes volt a megújulásra, s mindezt tette úgy, hogy a rajongóit mindvégig maga mellett tudhatta. A hazai zenei élet palettáján is stabil helyett foglalnak el, több millió eladott albummal, több ezer koncerttel, számos szakmai díjjal és kitűntetéssel a hátuk mögött, lelkesedésük és munkásságuk azóta sem hagyott alább.

Az első album jubileuma alkalmából, himnuszok mellett, azért újabb dalok is megszólalnak majd. A legendás rockzenekar ezen az estén is mindent belead majd, mindenki készüljön, mert „Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet”!

Időpont: 2020. március 7.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
További információk: facebook.com

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője