2026. július 3., péntek - Kornél

Konferenciák, képzések

Doing Good - CSR Award, 2020.november 6.

2020-10-14 1012

Napjainkban a fenntarthatóság és a környezettudatosság egyre inkább átitatja a társadalmi és politikai szférát, valamint az üzleti életet. A felelős és fenntartható vállalkozások, a társadalmi ügyekbe beleálló márkák, a közösségért tenni kívánó projektek egyre hangsúlyosabban jelennek meg világszerte. A koronavírus okozta világjárvány - egyelőre úgy tűnik -, csak felerősítette a már elindult trendeket és a környezetvédelem mellett az emberi jogi kérdések is hangsúlyosabban szerepelnek a márkák kommunikációjában. 

Mi, a PPH szerkesztőségeiben a karantén idején annyi felajánlással találkoztunk, hogy elindítottuk a Doing Good oldalt http://doinggood.hu/index.php, melyből kitűnik, hogy fogyasztói és munkavállalói szempontból is egyre meghatározóbbá válik a vállalkozások társadalmi szerepvállalása. Mi szeretnénk bemutatni itthonról a legjobbakat. 

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni!

Pályázni a 2018. augusztus 1. és 2020. augusztus 1. között, Magyarországon futott társadalmi felelősségvállalási projektekkel lehet. 

A versenybe nevezhet minden, Magyarországon tevékenykedő cég, mely ellen jogerős ítélet szabálysértési eljárásban nem született.

Egy kampány több kategóriába is nevezhető. Egy kategóriába érkező pályamű nevezési díja a nevező cég 2019 évi árbevételének mértékétől függően:

  • Kisvállalkozások 0-1 Mrd árbevétel között: 99.000 forint + ÁFA nevezési díj
  • Közepes méretű vállalkozások 1-5 Mrd árbevétel között: 135.000 forint + ÁFA nevezési díj
  • Nagyvállalatok 5 Mrd feletti árbevétel: 165.000 forint + ÁFA nevezési díj

A nevezési díj tartalmazza: a nevezési anyagok versenyen való részvételét, a professzionális, szakmai zsűri bírálatát, a díjátadón való részvétel lehetőségét (2 fő számára), illetve, a PPH Média kommunikációs csomagját, melyben a Doing Good összes platformján és a versenyt bemutató online kiadványban is megjelenést biztosítunk.

A nevezési űrlap kitöltésével adható be a pályázat. 

Miért jó mindez?

A nevezett pályázatokat részletes bemutatásra kerülnek a Doing Good kommunikációs felületein, az esettanulmányok pedig egy online letölthető, korlátlanul felhasználható kiadványba kerülnek majd. Ezt a kiadványt a PPH Média teljes portfóliója számára elérhetővé fogjuk tenni. Logóhasználat: az elnyert díj (évszámmal feltüntetve) korlátlan ideig felhasználható egyéb díjazás nélkül (a nevezési díjba foglalva).

Mindemellett a győztes pályázatok bemutatására best practices workshopot is rendezünk, ahol bármilyen érdeklődő megismerheti majd a projekteket és az abban résztvevő szakembereket.

További információ és jelentkzés: Doing Good - CSR Award

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details