2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Aldi, Lidl, Spar: kiderült, melyik a magyarok kedvenc boltja

2019-12-11 657

Mozgalmas év áll mögöttünk, rengeteg pénzt hagytunk idén is a boltokban, üzletekben - főképpen élelmiszerre mentek el a súlyos ezermilliárdok. Tagadhatatlan, vásárolni mindenki jár, csak az nem mindegy, hová: a Pénzcentrum az év elején közönségszavazást indított, hogy kiderüljön, melyik az olvasóink kedvenc FMCG boltja a 2019-es év üzletlánca! Cikkünkben összesítettük a több mint 86 ezer szavazatot, mutatjuk az eredményt!

 A Pénzcentrum is beszámol róla, hogy soha nem látott méreteket ölt a fogyasztás Magyarországon: az pedig evidens, hogy a legtöbbet élelmiszerre költjük. Hogy pontosan mennyi megy el élelmiszerekre? A KSH 2018-as adatai szerint abban az évben összesen majdnem 2,9 ezer milliárd forintot hagytak a vásárlók a hazai boltokban - és a statisztikai hivatal nem is veszi élelmiszernek és az alkoholmentes és az alkoholos italokat, ahogyan a kávét sem! Ha még ezt a hármat is hozzávesszük, akkor már bőven 3500 milliárd felett járunk.

De maradjunk csak az élelmiszereknél: arról is rengeteget írunk, hogy szinte mindennek emelkedett az ára. És ez meglátszik az adatsorokban is elég keményen: ugyanis a KSH nem csak az elköltött összeget listázza, hanem azt is, hogy a kiskereskedelmi forgalom hány százalékát adják az egyes termékcsoportok. Na, most ha 10 évre visszamenőleg megnézzük az adatokat, akkor kiderül, hogy mialatt az élelmiszerek aránya alig változott a magyar vásárlói kosárban, addig az azokra egy év alatt elköltött összeg több mint 1000 milliárd forinttal nőtt meg.

Ahogyan a csárton is látszik, egy évtized alatt mindösszesen 3 százalékkal bővült az élelmiszerek aránya a kiskereskedelmi forgalomban (23,24-ről 26,23 százalékra), ellenben 2008-ban még csak 1688 milliárd forintot hagytunk a boltokban az élelmiszerekért. Mindez azt jelenti, hogy 10 év leforgása alatt mintegy 70,8 százalékkal költöttek többet a magyarok élelmiszerre, miközben a termékkör részaránya sokkalta kisebb mértékben bővült.

Így megy ez az EU-ban

Ez igencsak soknak tűnik, főképpen akkor, ha megnézzük az európai nagyátlagot is: az EU-s háztartások kiadásainak arányát az Eurostat vizsgálta meg. Kiderült, hogy egy átlagos európai háztartás kiadásainak mintegy 25 százalékát tették ki a lakhatási kiadások (ebbe beletartozik a rezsi is), közlekedésre 13,2 százalék ment el, és az élelmiszerekre költött pénz mennyisége csak a harmadik legtöbb volt, az összes kiadás 12,1 százaléka ment el ezekre. A lista végére kerültek ekreációra és a kultúrára szánt ráfordítások (9,1%) és az éttermekre, szállodákra fordított kiadások (8,7%).

A teljes cikk: Aldi, Lidl, Spar: kiderült, melyik a magyarok kedvenc boltja

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője