2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Archívum

Ez lehet a megoldás a munkaerőhiányra? Nem csak időt spórolnak a cégek

2019-09-25 476

A hazai üzletek forgalma folyamatosan rekordokat dönt: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kiskereskedelem volumene 6,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Mindezt úgy, hogy mértékadó elemzések szerint az ágazatban körülbelül 10 százalék a betöltetlen állások aránya. A szektor tehát a nem elhanyagolható mértékű munkaerőhiány ellenére tud kifejezetten termelékeny lenni.

Mindez egyenes következménye annak, hogy a kereskedelem már most a magasan automatizált gazdasági szegmensek közé tartozik.

Elsősorban informatikai rendszerekről van szó, amelyek főleg a monoton, ismétlődésre épülő tevékenységeknél (pl. árufeltöltés, címkézés) képesek kiváltani az emberi munkaerőt. A témának október 2-án konferenciát szentelő, tavaly 25 éves Laurel Cégcsoport kimutatása szerint egy 4-5 kasszás élelmiszerboltban havonta mintegy 800 munkaóra, azaz 100 teljes munkanapnyi idő szabadítható fel üzleti automatizációval. Az innovatív technológiák pedig ennél kisebb üzletekben is segítenek értékes időt megtakarítani.

Mindezt úgy, hogy a gépek a meglévő munkavállalóknak nem riválisai, hanem szövetségesei lesznek, hiszen a hatékonyság növelésével jelentős időt és energiát takarítanak meg, ami a vásárlókra is fordítható. A vevőknek pedig, miközben élvezik a rájuk jutó nagyobb figyelmet és a gyorsabb kiszolgálást, újdonságként legfeljebb például az önkiszolgáló kassza használatát kell megtanulnia.

Az ehhez hasonló készségek elsajátítása ugyanakkor a McKinsey&Company nemzetközi tanácsadó cég szerint elkerülhetetlen. A vállalat a magyar munkaerőpiaccal foglalkozó tanulmányában úgy számol, az előttünk álló évtizedben idehaza 1 millió munkahelyre gyakorol majd érdemi hatást az automatizálás. Megállapításuk szerint ezek a megoldások a termelékenység javításán keresztül évi 0,8 és 1,4 százalék közötti arányban gyorsíthatják a gazdaság növekedésének ütemét Magyarországon.

Az ebben rejlő potenciál tehát hatalmas: az elemzés szerint csak a már jelenleg is létező technológiák használatával a magyar munkaórák 49%-át lehetne automatizálni, ami összhangban van a globális átlaggal.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője