2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Kidobott mobilokból készülnek a 2020-as tokiói olimpia érmei

2019-02-08 436

Szemétbe dobott, vagyis már használhatatlan elektronikai hulladékból, köztük mobiltelefonokból kinyert nemesfémből készülnek el a jövő évi tokiói nyári olimpia medáljai, hogy így csökkentsék a világban egyre csak halmozódó e-szemetet.

Egy csak nemrég publikált tanulmány szerint már nem kizárólag a "rendes" szemét, hanem az úgynevezett e-hulladék, vagyis a kidobott elektronikai eszközök is komoly problémát jelentenek az emberiség számára. Ráadásul a már nem használt készülékekből rengeteg a fejlődő országokban köt ki, és ott gyűlnek tovább, hatalmas e-szemétdombokat emelve ezzel.

Részben ezért vágtak bele projektjükbe a 2020-as tokiói olimpiai szervezői, akik már 2017-ben, vagyis még a riói események után közölték: a náluk rendezendő nyári játékok medáljaihoz szükséges nemesfémet, vagyis az aranyat, a bronzot és az ezüstöt is leselejtezett okostelefonokból és egyéb elektronikai cikkekből fogják kinyerni.

A Channel NewsAsia most azt írja, a szervezők nem változtattak tervükön, pénteken ugyanis bejelentették: ragaszkodnak eredeti elképzeléseikhez, s az érmek készítéséhez valóban tönkrement eszközöket fognak felhasználni. Erre a megerősítésre azért volt szükség, mert korábban nem voltak benne biztosak, hogy sikerül kellő alapanyagra szert tenniük.

A szervezők 2700 kilónyi bronzot, 30,3 kiló aranyat, továbbá 4100 kilónyi ezüstöt határoztak meg. A bronzból szükséges mennyiség már tavaly júniusban összegyűlt, most októberre pedig az arany és az ezüst nagy része is összejött, hála a közreműködő lakosságnak. (Az ötlet egyébként nem új keletű, már az előző olimpia érmeit is újrahasznosítással készítették, igaz, csak részben.)

A sportruhákat gyártó Asics korábban azt közölte, hogy az olimpiai játékokra megunt/kidobott ruhadarabokból készít speciális öltözetet a japánok számára, ezek szintén a jövő évi játékokon debütálnak majd.

(Forrás: hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője