2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Az Invitel Zrt. beköltözésével teljes a CityZen irodaház kihasználtsága

2018-11-07 343

citizen2A Váci úti CityZen irodaház a magyar telekommunikációs piac meghatározó szereplőjének beköltözésével érte el teljes kihasználtságát. A DIGI Csoport a nemrégiben megvásárolt Invitel Távközlési Zrt. budaörsi központját költöztette a Váci úti irodafolyosó A+ kategóriás épületébe.

A CityZen a ConvergenCE igantlanbefektető és vagyonkezelő egyik egyedülálló rekonstrukciós projektje. Az eredeti épületet 1996-ban adták át, ez volt a Váci út egyik első „modern” irodaháza. Két évtizeden át Duna Office Centerként ismerhettük, majd a ConvergenCE segítségével 2016-ban teljesen újjáépült. A CityZen magas színvonalú, A-kategóriás irodaépület kiváló elhelyezkedéssel, a Váci és a Dózsa György út kereszteződés közvetlen közelében.

Büszkék vagyunk rá, hogy a CityZen újjászületésével megmutattuk, hogy egy elhanyagolt épületből is lehet jól működő, A-kategóriás irodaházat fejleszteni. Megláttuk benne a lehetőséget, hiszen elhelyezkedése és szerkezete kiváló volt, ám minden mást újra gondoltunk benne” – tette hozzá Zeley Csaba, a ConvergenCE vagyonkezelési igazgatója.

Az Invitel Távközlési Zrt. a vállalat dolgozóinak érdekeit szem előtt tartva választotta a CityZent.

2018 júniusától az Invitel Távközlési Zrt. a DIGI Csoport tagjává vált, ezért fontosnak tartottuk, hogy a hasonló területen dolgozó munkatársak a lehető legközelebb kerüljenek egymáshoz és minél előbb megismerkedjenek. Döntésünkben az is szerepet játszott, hogy az új irodaközpont a város bármely pontjáról könnyen megközelíthető, modern környezetben található, technikai megoldásai és egyéb hozzáadott értékei pedig kiváló körülményeket teremtenek a hatékony, kiegyensúlyozott munkavégzéshez

– mondta el az Invitel képviseletében Dragos Spataru, a DIGI ügyvezetője.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője