2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Sorra lépnek le a Facebook-vezetők

2018-09-06 283

zuckerberg6Az idén már hét Facebook-vezető jelentette be távozását, de a vállalat szerint mindegyikükkel továbbra is jó a kapcsolat, sőt sokan tanácsadóként a jövőben is a cég rendelkezésére állnak. A Facebooknál próbálják pozitívan felfogni a változásokat, sokak szerint pedig kifejezetten jót tehet a cégnek egy kis vérfrissítés a vezetésben.

Ennek ellenére a Facebook mindig büszke volt arra, hogy meg tudja tartani legfontosabb dolgozóit, most ez mégsem sikerült.

A távozók között van Jan Koum, a WhatsApp nevű üzenetküldős applikáció társalapítója. Koum majdnem egy évtizedig állt a WhatsApp élén, a Facebookhoz pedig 2014-ben csatlakozott,

amikor a közösségimédia-óriás 19 milliárd dollárért felvásárolta a WhatsAppot.

Elliot Schrage, a kommunikációs vezető is máshol próbál szerencsét. Arról nem számolt be, hogy hol  folytatja pályafutását, azonban búcsúbeszédében hosszasan dicsérte Mark Zuckerberget és a Facebookot.

Júliusban pedig Colin Stretch, a Facebook vezető jogásza jelentette be távozását. Stretch nyolc évig volt a vállalatnál, és ő képviselte a céget a 2016-os választási botrány alatt is. Alex Stamos biztonsági főnök sem marad a Facebook alkalmazásában. Stamos augusztusban mondott le, a jövőben pedig a Stanford Universityn fog tanítani.

Komoly változás még Rachel Whetstone távozása, aki a Netflixnél folytatja, de Alex Hardiman, a hírkészítők vezetőjének lemondása is felkavarhatja az állóvizet. Whetstone egyébként a listán szereplő egyetlen vezető, aki nem kívánt nyilatkozni távozásának okairól.

(Forrás: www.origo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője