2026. március 17., kedd - Gertrúd

Archívum

Repülőgépekről mintázták az autók új, magyar okoskormányát

2018-08-22 225

vezetokormanyAz önvezető autók korszaka feltartóztathatatlanul közelít, ami azt jelenti, hogy előbb-utóbb a kormánykerekek teljesen el fognak tűnni az utastérből. Addig is, amíg ez bekövetkezik, számos változás várható a kormányzás terén, például a mechanikus kapcsolat nélküli, „by-wire” rendszerek elterjedése, amik teljesen szabadon konfigurálhatók.

A nálunk elsősorban a liftjeiről ismert német Thyssennkrupp jelentős autóipari beszállító is egyben, a fő specialitásuk a kormánymű, de gyártanak futómű- és hajtásalkatrészeket is.

A Thyssenkrupp Components Technology egyik fontos európai bázisa Magyarország, ahol többféle tevékenységet is végeznek.

Ezek közül a legfontosabb a kormányműfejlesztő központ Budapesten, amelyet 1999-ben alapítottak. Ebben az évben készült el ugyanis három magyar doktorandusz ötletéből a cég első elektromechanikus „okos” kormányrendszere, amelyben akkora potenciált láttak, hogy a fejlesztésére Budapesten hozták létre a vállalaton belül is egyedülálló szoftver- és hardverfejlesztési központot.

Ma már közel 800 magasan képzett mérnök dolgozik itt a jövő kormányrendszerein

a központ önállóan határozza meg a fejlesztési irányait, ami kiváltság, de egyben felelősség is.


Mire jó az elektromechanikus kormányszervó?

Az elektromos szervokormány az állandóan energiát igénylő hidraulikus rendszerek helyett elektromotoros rásegítést alkalmaz. Csak akkor vesz fel energiát, ha a kormányt ténylegesen elforgatják, ezért autótípustól függően akár 0,3 liter üzemanyagot is megtakarít száz kilométerenként, ráadásul megbízhatóbb a hagyományos, hidraulikus rásegítéseknél, és kevesebb karbantartást igényel. Hátránya, hogy kevesebb visszajelzést ad a kerekek és az út kapcsolatáról, ezért a sportkocsikban jelent meg a legkésőbb.

Tovább a teljes cikkhez: Repülőgépekről mintázták az autók új, magyar okoskormányát

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

More details
Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

More details
A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

More details
Vége a kábelkáosznak: egy eszköz válthatja ki az összes csatlakozót a tárgyalókban

Vége a kábelkáosznak: egy eszköz válthatja ki az összes csatlakozót a tárgyalókban

More details
4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

More details
Kedvezményes felhőalapú digitális aláíró megoldás

Kedvezményes felhőalapú digitális aláíró megoldás

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője