2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Titokban megfigyelik a repülők utasait Amerikában

2018-08-01 544

repuloAz amerikai légi hatóság (TSA) egy titkos program keretében megfigyeli a repülőgépek utasait, hogy kiszűrje a gyanús elemeket, de a hatóság szerint ezzel nincs semmi probléma – írja a BBC. A 2010 óta futó Quiet Skies (csendes egek) nevű programról először a Boston Globe számolt be a hétvégén.

A lényege, hogy szövetségi tisztek utasokat figyelnek meg a reptéren és a repülőn, köztük olyanokat is, akikkel szemben semmiféle gyanú vagy probléma nem merült fel. A gyanús egyénekről pedig a tudtuk nélkül lista készül. (Ezen kevesebb mint 50 ember van rajta a lap szerint.)

Az Egyesült Államokban, a TSA alatt működő szövetségi légimarsall-szolgálat civil ruhás, fegyveres biztonsági tisztjeinek a feladata, hogy maguk is utazzanak, és a többi utas között elvegyülve kiszúrják a bűnözőket, és ha kell, fellépjenek ellenük. Ők kapták meg a program részeként a gyanúsnak ítélt utasok megfigyelését is, de médiaértesülések szerint ők maguk is tiltakoztak a gyakorlat ellen.

Túl sokat izzadsz, gyanús-e vagy?

A programban első lépésként egy algoritmus elemzi az utasok utazási mintázatát és kötődéseit. Ennek az eredménye alapján aztán egy tisztviselő eldönti, hogy az illetőt figyelni kellene-e. A Boston Globe által közzétett belső TSA-s dokumentumok [pdf] szerint a légi marsallok olyan viselkedésbeli sajátosságokat figyelnek, mint a túlzott mocorgás, a túlzott izzadás, a "„hűvös, átható tekintet", a tágra nyílt szemmel bámulás, az arc gyakori érintése, az utazás alatti alvás mennyisége és a mobilhasználat.

Tovább a teljes cikkhez: Titokban megfigyelik a repülők utasait Amerikában

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője