2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

A világ legfélelmetesebb robotja már futni is tud

2018-05-14 496

bostonatlasAtlas, a rémisztően ügyes robotokat fejlesztő Boston Dynamics humanoid felépítésű modellje már futni is tud – írja a Boing Boing. A robot irányítórendszere minden eddiginél pontosabban koordinálja a kezek, a lábak és a törzs mozgását, így a teljes testével képes finom mozgásokat végezni és közben egyensúlyozni, ami lehetővé teszi, hogy még több helyen és helyzetben bevethető legyen.

A hardvere elemeit 3d nyomtatással állították elő, amivel súlyban és méretben is tudtak spórolni, mégis kellően ellenálló vázat kaptak. Ehhez jönnek még a sztereo látást, a távolságérzékelést és hasonlókat lehetővé tevő szenzorok, amelyek lehetővé teszik, hogy nehéz terepen is biztonsággal mozogjon és a maga körül talált tárgyakkal is interakcióban lépjen.

Atlas futásáról egy videót is kiadott a cég:

Korábban már írtunk arról is, hogy Atlas hogyan hátraszaltózik, de persze sok tekintetben még mindig van hova fejlődnie, tavaly nyáron például üdítő bénasággal esett hanyatt a színpadon. Beszámoltunk már az unokatestvéréről, a kereken gurulva szökdelő Handle-ről, illetve a kutyájáról, Spot Miniről, amely nemcsak az ajtót tudja kinyitni magának, de még a sört is odaviszi a gazdinak.

A Boston Dynamicsot tavaly nyáron vette meg a japán Softbank nevű cégóriás a Google-anyacég Alphabettől.

(Forrás: index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője