2025. december 23., kedd - Viktória

Archívum

Munkahelyi balesetek helyett: ezekre is figyelniük kell a cégeknek

2018-04-18 382

munkahelyi baleset2Az elmúlt évek változásai eredményeként százezresre tehető azoknak a száma, akik hosszabb-rövidebb idő után visszakerültek, vagy újonnan érkezőként megjelentek a munkaerőpiacon. Mindez a munkabiztonság területén is fontos többletfeladatokat ró a szervezetekre. A munkaadók számára az új kollégák képzése, beillesztése új kihívásokat jelent, amihez számtalan tanulmány ad támpontot.

Ezek az anyagok részletesen foglalkoznak a beillesztési folyamat lépéseivel, ugyanakkor az már többnyire csak érintőlegesen, felsorolásként jelenik meg, hogy az új dolgozókat munkavédelmi képzésben kell részesíteni.

A jogszabályi előírások teljesítésén túl a munkáltató jól felfogott érdeke, hogy megfelelő képzéssel és betanítással is biztosítsa az új kollégák számára a hosszú távú biztonságos balesetmentes munkavégzést – hívja fel a figyelmet a Védőháló Budapest 2018 kiállításon szakmai napot szervező Pro-MEES Kft. A négynapos expó április 19-én kezdődik.

munkahelyi baleset

 

Önmagában már nem elég az oktatás


A 21. század munkavédelmi trendjeit követő cégeknél értékként tekintenek a biztonságos munkakörnyezetre, és különböző programok révén is igyekeznek a cégkultúra részévé tenni a munkavédelmi kultúrát.

A zömében viselkedésalapú programok célja a szervezet különböző szintjein álló munkatársak biztonság iránti érzékenyítése.

Különböző elméletek és gyakorlati tapasztalatok állnak rendelkezésre, melyek alapján eldönthető, hogy a szervezetekre fentről lefelé vagy épp ellenkezőleg lentről felfelé építkezve lehet hatást gyakorolni. Abban ugyanakkor nincs véleménykülönbség, hogy a fő cél a fizikai kockázatoknak leginkább kitett réteg elérése és pozitív befolyásolása. A kockázati tényezők alapján elsősorban a gyártó területek az érintettek, ahol hatványozottan figyelni kell a biztonságos munkavégzésre.

Számtalan innovatív eszköz áll a vállalatok rendelkezésére az érzékenyítő tréningektől kezdve a környezet-, egészség- és munkavédelmi, azaz EHS napokon keresztül a kampányok, csapatvetélkedők szervezésén át az egyéni EHS coachingig. A programok elsődleges feladata, hogy a szervezeten belül elérjen és meggyőzzön egy olyan kritikus, kellő befolyással rendelkező csoportot, akik számára fontos a biztonság, és követendő példának tekinthetők a többiek számára. E kritikus réteg elérése és kialakítása nem egyszerű feladat a munkáltatók számára, ráadásul az elért eredmények fenntartására is különös gondot kell fordítaniuk – tanácsolja Szőcs István, a Pro-MEES Kft. ügyvezetője, viselkedésbiztonsági tanácsadója.

A szakértő tapasztalatai szerint sajnos a legtöbb esetben a kiválasztási és beillesztési folyamatokat nem hangolják össze a szervezet munkabiztonsági kultúrájának aktuális szintjével, ami káros hatással lehet a már elvégzett munkára, befektetett energiára. Továbbá komoly odafigyelést igényel a cégek részéről a releváns munkatapasztalattal nem rendelkezők integrálása is, mivel ellenkező esetben a már felépített viselkedésbiztonsági kultúra is jelentősen sérülhet.

„Ha a kezdeti lépéseknél megelégszünk egy munkavédelmi oktatással, de nem rögzítjük, és ellentmondást nem tűrően nem követeljük meg a kialakult kultúrához való alkalmazkodást, úgy pillanatok alatt az újonnan jöttek fogják kevésbé biztonságos irányba alakítani a szokásokat” – hangsúlyozta Szőcs István.

Hogyan kerülhetők el ezek a buktatók?

  • Az új munkavállalókat az általános előírásokon túl már a kezdet kezdetén fontos képezni és érzékenyíteni a munkavédelem iránt.
  • Érdemes munkabiztonsági mentorprogramot indítani, amely során az újonnan érkezettek a tapasztalt, példaértékű tudással rendelkező kollégáktól „leshetik el” a viselkedési mintákat.
  • A munkáltatóknak a munkavédelemben nagyon következetesnek kell lenniük. Ha úgy látják, hogy az új kolléga a próbaidő alatt nem bizonyul alkalmasnak a vállalati munkabiztonsági kultúrába való beilleszkedésre, akkor ez minden egyéb szempontot felül kell, hogy írjon a további alkalmazással kapcsolatos döntéseknél.
  • A fogadó szervezetet, vagyis a meglévő dolgozókat, a különböző szintű vezetőket workshopok és más tájékoztató programok keretében is fel kell készíteni a jelentkező kihívások megfelelő kezelésére.

 (Forrás: 24.hu - Sipos Anikó - Pro-Mees Kft)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője