2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Összeállhat a Google és a Nokia

2018-04-12 400

Névtelenül nyilatkozó források szerint, hatalmas Google-Nokia üzlet lehet kilátásban. A keresőóriás anyavállalata, az Alphabet, ugyanis megvásárolná a Nokia repülős wifis szolgáltatását, hogy arra építve megvalósítsa azt, amire a vállalatok tudomása szerint rengetegen vágynak: stabil szélessávú internet-hozzáférést repülés közben.

Egyelőre nem ismert, mekkora értékű üzletet kötne egymással a Google és a Nokia, de már a pletykák hatására is emelkedni kezdett mindkét cég piaci értéke, írja a Bloomberg. Ha létrejön a megállapodás, az eddigi légiinternet-szolgáltatónak, vélhetően alaposan fel kell kötnie a nadrágot.

Más nagyságrendbe sorolnák át

Az értesülések szerint, az Alphabet-nek a Nokia Oyj's-re, azaz a finn vállalat repülős szélessávú hozzáférési szolgáltatására fáj a foga. A Nokia megoldása ugyanis alkalmas arra, hogy műhold közvetítése nélkül is kapcsolatot teremtsen a föld és egy repülőgép között. Ha pedig ez megvan, akkor a repülőgép kabinjában utazók számára – némi fejlesztés árán –ehetőség nyílik nagysebességű wifi kapcsolódás felkínálására is.

A repülőgépek fedélzetén megvalósított internetet-hozzáférés évek óta kritikus pont, és az ügyfelek, illetve az utasok részéről legigényeltebb szolgáltatások közé tartozna.

A probléma részben technológiai, azaz a próbálkozók jelentős része sem kellően stabil, se kellően gyors kapcsolatot nem tud felkínálni.

20171206google logo3

A fennálló nehézségek okán, igen gyakran borsos szolgáltatási díjat kérnek az utazótól azért, hogy repülés közben kapcsolódhasson az internetre – már amelyik légitársaságnál illetve gépfedélzeten, erre lehetőség nyílhat.

A teljes cikk az origo.hu-n olvasható.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője