2026. június 15., hétfő - Jolán

Archívum

A Twitter is betiltja a kriptovaluta-hirdetéseket

2018-03-19 351

twitterA Twitter is úgy döntött, hogy megtiltja a kriptovaluták reklámjait – közölte vasárnap délután a Sky News brit hírtelevízió, amely úgy tudja, hogy a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál két héten belül tervezi bevezeti az intézkedést. A Google szerdán jelentette be, hogy júniustól betiltja az összes kriptovaluta és az azokkal való kereskedési opciók reklámozását.

A legkeresettebb kriptovaluta, a bitcoin árfolyama azóta szinte töretlenül gyengül.

Ezzel a Twitter és a Google csatlakozott a Facebook januári hasonló döntéséhez. A szakértők szerint a korlátozások nem befolyásolják érdemben a cégek reklámbevételeit. A Google anyacége, az Alphabet azzal indokolta a döntést, hogy “szélesebb körben kell felvenni a harcot a magas kockázatot jelentő új pénzügyi termékek eladásával szemben”.

Elemzők szerint nagy érdeklődés előzi meg a G20-ak pénzügyminisztereinek hétfőn kezdődő kétnapos Buenos Aires-i ülését, ahol először kerülhet terítékre a kriptovaluták nemzetközi szabályozásának a kérdése. A G20-ak csúcstalálkozóját november 30. és december 1. között tartják Argentínában, addig a pénzügyminiszterek több alkalommal üléseznek.

(Forrás: kitekinto.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője