2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Nagy dobásra készül a Google

2018-01-17 360

kabelAz Alphabet a következő években komoly terjeszkedésbe kezd a felhőszolgáltatások piacán. Nagyszabású infrastruktúrafejlesztésbe kezdett a Google, a hírek szerint a keresőmotort működtető Alphabet három új tengeralatti kábellel és öt régióval bővítené felhőszolgáltatását – írja a Reuters.

A cég mintegy 30 milliárd dollárt költött ilyen jellegű fejlesztésekre az elmúlt három évben, a holland és montreal-i régiók 2018-ban válnak elérhetővé, a tervek szerint pedig ezt Los Angeles, Finnország és Hong Kong is követi hamarosan.

Blogjában a vállalat elmondta: 2019-ben három új tenger alatt futó kábelt is telepít. Ebből az első a Curie nevű hálózat, amely Chilét és Los Angelest köti össze, a második a Havfrue, ami az Egyesült Államok és Dánia között alakít ki közvetlen kapcsolatot. A harmadik, Hong Kong-Guam nevű kábelrendszer pedig a fő elosztópontokat köti majd össze az ázsiai régióban.

A teljes internethálózatot biztosító kábelrendszer megtekinthető itt. A Google blogján megosztott képen látszódik a cég által használt kábelrendszer:

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője