2026. március 16., hétfő - Henrietta

Archívum

Csökken az IQ-nk a technológia miatt

2018-01-05 600

tabla2Egyre jobban csökken a fejlett európai országokban élők intelligenciaszintje egy elsősorban Skandináviát és az Egyesült Királyságot vizsgáló új kutatás szerint – írja a Euronews. Az Intelligence szaklapban megjelent tanulmány szerint a fejlett országokban az 1900-as évek közepétől megfigyelhető növekvő tendencia az 1990-es évek közepén megbicsaklott, azóta az IQ-szint inkább csökkenést mutat.

Michael Shayer, a tanulmány egyik társszerzője a lapnak azt mondta: 1995 óta „széles körű társadalmi változás nyomta rá a bélyegét a gyerekek fejlődésére-gondolkodására is, és ez évről évre meghatározóbb lesz”. Szerinte ez a változás a technológia fejlődése, elsősorban a kommunikáció módját teljesen átalakító játékkonzolok és okostelefonok megjelenése.

A csökkenés még a felméréseken hagyományosan jó eredményeket elérő skandinávoknál is tapasztalható, és bár a mértéke ma még elenyésző, a kutatók szerint hosszú távon komoly problémát jelenthet: ha a tendencia folytatódik, harminc év alatt a finneknél például 7,49, a dánoknál 6,48, a norvégoknál 6,5 pontos csökkenés mehet végbe.

Úgy tűnik, hogy azok a tényezők, amelyek annak idején az IQ növekedését segítették elő, elvesztették hatásukat

– mondta a másik társszerző, James Flynn.

(Forrás: index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

More details
Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

More details
QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

More details
Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

More details
Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

More details
Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

More details
Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője