2025. november 11., kedd - Márton

Archívum

Kőbányára költöztetik a közlekedési múzeumot, 2022 előtt nem nyit ki

2017-12-18 311

muzeumÚj budapesti helyszínen, az egykori Északi Járműjavító területén épülhet meg az új Közlekedési Múzeum, derül ki az Indexhez pénteken eljuttatott hivatalos közleményből. A jó ideje bezárt és bizonytalan sorsú intézmény a kormány döntése szerint Kőbányán, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál kaphat új otthont.

Tehát a 2015 áprilisában bezárt múzeum kálváriája (ami a városliget körüli harcok, botrányok miatt vált igen fájóvá) a jelek szerint véget ér: a MÁV korábbi Északi Járműjavítójának dízelmozdony-javító csarnokát felhasználva, annak átépítésével és bővítésével kap teret gyűjteményei elhelyezéséhez. Az előzetes tervek körülbelül 30 ezer négyzetméteres épületkomplexummal számolnak, ami a korábbi városligeti helyszínnél lényegesen nagyobb terület. Ezzel kétségkívül nyer a múzeum: nagy járművek kiállítására is alkalmas, tágas csarnokokról van ugyanis szó.

Autentikus múzeumi helyszín

Az összesen 7 hektáros ipari jellegű területen helyet kaphat a múzeum rossz állapotú telephelyeit felváltó új restaurációs és raktározási központ, a dokumentumtár, a szabadtéri kiállítás, és akár a nosztalgiajáratok végállomása is. „A döntéssel megnyugtatóan rendeződött a Közlekedési Múzeum elhelyezésének ügye és beért a 2016 óta zajló előkészítő munkánk. Az akkor kitűzött céloknak megfelelően a Kormány szerdai döntésével sikerült az intézmény 120 éves múltjához, rangjához méltó új, újabb évszázadra szóló víziót és jövőképet adni a Közlekedési Múzeumnak” – mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.

A Liget Budapest projekt miniszteri biztosa és a Közlekedési Múzeum közös javaslatára 2017. május 17-én döntött a kormány az addigi koncepció felülvizsgálatáról. A döntéssel lehetőséget kap a múzeum, hogy fő kiállítóhelye ne a Városligetben, hanem új helyszínen, a korábbi tervekben szereplőnél nagyobb területen legyen, olyan környezetben, ami lehetővé teszi a közlekedési gyűjtemény (vasúti járművek, autóbuszok, villamosok stb.) teljes spektrumú bemutatását.

ujmuzeum
Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/index.hu

"A 2009-ben bezárt, azóta üresen álló Északi Járműjavító a hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, majd később mozdonyjavítás egykori fellegváraként autentikus múzeumi helyszín" – fogalmaz a közlemény, és ezzel valószínűleg a legtöbb közlekedésbarát egyet is ért. Az 1962-ben átadott, részben műemléki védettségű Dízelcsarnok a világháború utáni vasúti ipari építészet egyik kiemelt jelentőségű épülete. Az 1870-től itt működő Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyárának legrégebbi csarnokában a Magyar Állami Operaház fejlesztése valósul meg, amellyel aktívan együttműködik majd a Múzeum, ezáltal új kulturális negyeddé formálva az elhanyagolt ipari zónát. A Dízelcsarnok az Északi Járműjavító legnagyobb és legkedvezőbb elhelyezkedésű épülete: nem csak a Kőbányai úthoz esik közel, de a Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos felől is könnyen megközelíthető lesz.

A reformkorból a jövőbe

A múzeum tervezése a kormánydöntés nyomán jövő év elejétől megkezdődik, az új ütemterv és költségvetés a tervek birtokában, 2018 során készülhet el. A múzeum vezetősége bízik abban, hogy “az új helyszínen az intézmény újra nemzetközi szinten is jegyzett, a világ vezető közlekedési múzeumai között számon tartott kiállítóhelyként, tudásközpontként és családi szabadidős célpontként születhet újjá”.

A tervezett új és korszerű állandó kiállítás bemutatja majd a magyar közlekedéstörténet legfontosabb tárgyi emlékeit a reformkortól indulva napjainkig, a térképektől a gőzmozdonyokig, a kontinens első metrójától az Ikarus-gyár legfontosabb járműveiig. Ennek érdekében a Múzeum korábbi gyűjteményének aktív bővítésébe kezdett, illetve több régi jármű restaurálását is tervezik.

A teljes cikk az index.hu oldalon olvasható.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

XPENG IRON – az új generáció

XPENG IRON – az új generáció

More details
A bérlői átláthatóság hiánya kockázatot jelent a befektetői bizalomra Pozsony irodapiacán

A bérlői átláthatóság hiánya kockázatot jelent a befektetői bizalomra Pozsony irodapiacán

More details
CBRE: a gazdasági kihívások közepette is stabilitást mutat a román kereskedelmi ingatlanpiac

CBRE: a gazdasági kihívások közepette is stabilitást mutat a román kereskedelmi ingatlanpiac

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
Az Echo Investment 33 millió euróért értékesített irodaházat

Az Echo Investment 33 millió euróért értékesített irodaházat

More details
Felmérés: 88% már használ AI-t

Felmérés: 88% már használ AI-t

More details
Új szálloda a balatoni régióban: megnyílt a Balaton Park Hotel

Új szálloda a balatoni régióban: megnyílt a Balaton Park Hotel

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője