2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Jó hír: változik az ingatlan adásvétel után fizetendő illeték szabályozása

2017-11-30 506

lakasarEgyről három évre nőhet azt az időtartam, amely alatt a korábbi lakást értékesíteni kell ahhoz, hogy annak értékét - mint illetékalap-csökkentő tényezőt - figyelembe lehessen venni az illeték megállapításakor. Az előterjesztők indoklása szerint, aki lakást vásárol és előző lakását értékesítette, akkor...

...a tulajdonszerzési illetéket a két lakás árának különbözete után kell megfizetnie.Erre van egy intervallum: a lakás eladása után egy éven belül kell új lakást vennie, hogy a kedvezményt igénybe tudja venni – mutatott rá. Van azonban olyan eset, amikor ez az egy év kevés. Például egy vállalkozó által szervezett társasházépítést említette, amikor egy jelentősebb összeggel be kell szállni induláskor, de a ház nem készül el egy éven belül és így nem lehet érvényesíteni az illetékkedvezményt. Sokaknak a régi lakásukért kapott összeg az, amivel beszállnak egy ilyen építkezésbe. (A módosító javaslatról itt írtunk részletesebben!)

Az egy évet most három évre emelik a törvénymódosítással.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az indítvány a magánszemélyeknek segít lakásvásárlás esetén, hiszen egyről három évre emeli azt az időtartamot, ami alatt a korábbi lakást értékesíteni kell ahhoz, hogy annak értékét – mint illetékalap-csökkentő tényezőt – figyelembe lehessen venni az illeték megállapításakor.

Az új szabályokat mind az új, mind a használt lakás vásárlásakor lehet majd alkalmazni. Megjegyezte, továbbra is igénybe vehetik azok is az illetékkedvezményt, akik a lakásvásárlás után adják el régebbi lakásukat.

(Forrás: www.piacesprofit.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője